Istenről, először

Nem szoktunk Istenről beszélgetni, vagy legalábbis nem széles nyilvánosság előtt. Intim téma, kicsit. Persze mainstream is, ha úgy tetszik, mert Istenről mindenki gondol valamit. Pro és kontra, százféleképpen. Szeretettel, vagy szégyenlősen, üvöltve vagy csendesen sírva. Vagy demonstratívan sehogy. Az is oké.

Én se szoktam sokszor, mert ez nekem is olyasmi, amit a legszűkebb körben szoktam, esetleg. Most sincs célom vele, csak találtam egy kisfilmet, amiről nekem elsőre Isten ugrott be, és gondoltam, megosztom.

Persze nekem elég sok mindenről jut eszembe, mert azon az állásponton vagyok, hogy létezik, mégpedig mindenütt és mindenben. Azt vallom, hogy egy általánosan mindent körülvevő rendező elv, egy az átlagos képességeinken és főleg a korlátainkon túlmutató, mindent mindennel összekötő rendszer, energia, hatalom (nem kívánt törlendő, kinek-kinek szája íze szerint), ami értelmet ad, ami választ ad, ami megmagyarázza. Amióta létezik ember, azóta vitázik és beszélget arról, hogy mit magyaráz meg, minek az értelmet, mire ad választ. Hogyan ad választ, milyen formában létezik, vagy nem létezik. Az emberiség legrégebbi, legkitartóbb, legérdekesebb témája, és mindenképpen a legszélesebb körben elfogadott témája. Gyakorlatilag nem él úgy homo sapiens ezen a bolygón (az én hitem szerint semmilyen más létforma sem), hogy Istennel, (legalább, mint egy témával) ne találkozna.

Én az egyszerűségben hiszek, nem ragozom tovább. Tessék ezt megnézni. A két állat arckifejezéseire, szemükre hívnám fel a figyelmet. Valószínűleg az egyik legmegrázóbb videó, amit valaha láttam. Ott van benne minden... :)

A leopárd és a majom

megmutatjuk az összes rohadt tetűnek

- Figyeld, köcsög, beszélnünk kell.

- Oszt mi faszról, testvérem?

- Együtt a zsír, kell egy kocsi. Egy frankó. Odabaszós.

- Vágom. Nem gecizek, csak az X6.

- Fehér.

- Mint a faszom.

- Nagy motor.

- Velem baszol?

- Jó, csak mondom.

- Tévé. Fejtámlákban is.

- X-boxossat, basszalak meg.

- Nem is lófaszt.

- Elmondom, mér kell. Úgy nézem, a városban minden penge arc ilyen naggyal jár. De a kockaszélű X5 már ciki. Sőt, má' minden dobozosba' szararcok ülnek. A tökös kopasz gecik má' mind kupéssal varrják. Vagy X6-tal. Figyelni kell a bulákra is. A sima Audikban csak délután ülnek picsák. Az X6-ban, basszíven, már reggel 10-kor ott hédereznek a sunák kőkeményen. Úgyhogy kurvára szójjá a Csöcsösnek, hogy mától éjszakás, mer az jön velem egész nap. Adjál neki egy olyan tabletosat, hogy ugatni tudjon rajta a többivel, merén nem bírom. Tudod mit baszdmeg, ne ugassál közbe?! A kicsit hozzad fel a tópartról 1 hónapra. Az lesz a délutános ribanc a kocsiban.

- Fogom, odabaszol, jóvan.

- Nézzél a belvárosban ilyen helyeket, amiknek jól oda lehet parkolni a közelébe. Olyan teraszon üvöltözőset, te fasz. Ahonnét lehet pittyegni a kocsira, ja azt intézzed el kibaszott tempósan, hogy mindenhol tilosban tudjak állni. Vedd meg a fasszopókat mindenütt. Asztalt is vegyél a nevemre. Ismerjen meg a bugris, vagy lemélyül a hangom, érted?! Az lesz, hogy megmutatjuk az összes rohadt tetűnek, hogy ki a kurva anyja mostantól. Olyan zene legyen a bömében, hogy felálljon a faszom. És szerezzél usa felniket. Minimum huszassat. Vagy még nagyobbat. Az a teli króm kell, ami naggyon gizdán csillog, mint a néger gyereknek a klipben. A Faja tud még UV-t küszöbre?

- Már nem az UV megy, babám. Már a ledes fénysor megy. Besírsz a gecibe, ha meglátod. Rakatok a hűtőrácsra. Anyád, olyan lesz este, hogy azt akarják majd, hogy üsd el őket a faszba.

- Aki hozzáér a kocsimhoz, annak kiveszem egy csontját.

- Hülye lettél?! Minek nézel te minket? Mindenki ismerni fogja a kocsit. Ezt védeni fogják, ember.

- Mi legyen a rendszámom?

- Hát, ez kérdés. A TAXIS-0 szerintem durva, a FONOK-1 meg nemtom, megvan-e még. JOVOK-1?

- Nem fér bele a LESZOP-6?

- Várjál...ööö...asszem pont nem.

- Kurva anyját. EZ AZ! Legyen ANYAD-1

- Te egy kibaszott zseni vagy, öregem.

- Ne buzulj be, fasszívó.

- Kussolsz, kurva anyád. 3 hét és itt a moci. Papírokkal. Ezt is anyád címére?

- A te anyádéra. Persze, köcsög. Mi másra?

A macskám beszól

A macskám megállt a lépcső közepén, és mintegy 3 perc terjedelemben, betonideg arckifejezéssel, tikkelő egyik szemmel és idegesen rángatózó farokkal elnyújtott nyávogásba kezdett. Ezt néha keverte vakkantó rövidekkel és olyan murrogásokkal, mint amikor lefullad a kávédaráló. Egy helyben állt, a hátán a szőr egyesével megszámolható. A sajátos testbeszéddel kísért elképesztő nyelvén a hobbiállat, akire mértékkel, de odaadóan költök, szeretem, ápolom, etetem, nyitom-csukom bmeg az ajtót tízszer, mert elöl, bejön hátul kimegy, és persze ott áll, és követeli - nos ez az állat, aki a lakótársam, pár perce a tudomásomra hozta a következőket. 

Szabad fordításban idézem:

- Úgy gondolom, te meg én kedveljük egymást. Kölcsönösen a másik igényeit tiszteletben tartva élünk együtt. Szimpatikus ember vagy, mert nem bántasz, adsz enni, és megsimogatsz, amikor azt akarom, hogy megsimogass. Megjegyezném, én cserébe csendesen viselkedem, amíg alszol, és magától értetődően tiszta és rendezett állat vagyok. Jellemzően csendes és nyugodt életet élek, mérsékelten igénylem a közeledésedet, de elégedett és boldog vagyok veled. A nagylelkűségedért cserébe kivételesen lehetőséget biztosítok a számodra, hogy 5, azaz öt percen belül lemenj ezen a lépcsőn, és az általános higiéniai sztenderdek figyelembe vételével a felháborítóról minimum az elfogadhatóra módosítsd az almom és környékének állapotát. Nem részletezem, hogy ez mindkettőnk érdeke, és azt sem, mennyire mélységesen rangomon alulinak találom nem hogy a jelenlegi viszonyokat, de már azt a tényt is, hogy arra kényszerítesz, hogy erről önmagában beszélni legyek kénytelen. Méltóságomat nyilvánvalóan sértő, arcpirító szemtelenség, amit tettél, és a legnagyobb önuralom tanúsítása mellett kérlek arra, hogy felszámold ezt a kritikán aluli helyzetet. Az együttműködésedet természetesen az elszomorító körülmények ellenére is nagyon köszönöm. Engedelmeddel most lepihennék.

**

Lementem megnézni. Kurvára igaza volt. 

Gondolatok a trancsírozós és anyagos gyerekműsorokról

A gyerekeknek szánt és készített műsorokról lehetetlen elfogultság nélkül beszélni. Ennek két, borzasztóan egyszerű oka van. Vagy van gyereked, és azért, vagy nincs, és akkor a gyerekkorodban látottakhoz hasonlítod, és akkor azért. Lényeg, hogy valószínű lesz róla véleményed, különösen, ha a most futó garnitúráról van szó. No, hát nekem is van róla sajátom megdöbbentő módon :), és most nagy tisztelettel meg is osztom.

Elöljáróban le kell szögezni, hogyha egy tisztes családapát képzelsz magad elé, egy amolyan konzervatív fickót, aki mindig becsukja a szemét, amikor bólint, és mindig tudja, mi a helyes - nos, akkor nem engem látsz magad előtt. Úgy értem, kérdezés nélkül leveszem az egyik karját annak, aki szerint ne volnék tökéletesen megfelelő apuka, meg nyilván úgy gondolom, hogy a manapság sokszor látott lazaság, humor és a karót nyelt faszságok hátrahagyása egyáltalán nem jelenti, hogy kevésbé lennél vagy én kevésbé lennék jó apa - mégis azzal kell kezdeni, hogy aki időnként félmeztelenül énekel egy színpadon, attól talán másképpen fogadunk el egy mi-a-jó-a-gyereknek gondolatmenetet, mint egy ún. normális embertől.

Amit viszont a gyerekeknek vetítenek, meg számukra vizuális-szellemi (nabaz..) táplálékként ma nyújt a mainstream televízió, az azért meredek. Mármint ha Dundikánál valamelyest cizelláltabb szellemi kapacitást várunk el majdan felnövő csemeténkről, és úgy érezzük, hogy van annál ambíciózusabb életcél, hogy a keresztneve elé gyermekünk megszerezze a hőn áhított VV előtagot, akkor feltétlenül érdemes homlokot (tarkót, segget, ízlés szerint ugyebár) vakarni kissé azon, amit látunk.

Az m2 ezirányú ambícióiban még nem mélyültem el kellőképpen, ez talán épp arra elég, hogy ez a poszt is mentes legyen a napi politikától - félek, ellenkező esetben ez nem menne. A Minimax-Disney-Cartoon Network szentháromságot nem csatornánként, hanem mesetípusonként tartom érdemesnek a végiggondolásra.

Először is hamar tisztáznám, hogy amiben emberi testrészeket szúró-, és vágófegyverekkel csonkolnak, az attól még nem mese, hogy animációs a film. Ilyesmit nem nézünk. Lehet, hogy durván maradi baromnak tűnök, de ismétlőfegyverekkel egymáson halálos sebeket ejtő szereplők, felnőttként is megdöbbentően ocsmány szörnyek halálhörgése, a páni félelemtől sikoltozó főhősök érthetetlen módon nem tartoznak azok közé a motívumok közé, amit a gyermekem érzelmi fejlődése szempontjából elengedhetetlennek tartok. Lányom van, így mázlim is van ezen a téren, mert előbb nézzük meg ötvenszer, ahogy valamelyik párját ritkítóan ostoba Barbie - karakter hozzámegy egy sajtszagúnak kinéző, de cserébe mulya herceghez, mint egy fénykard-párbajt, de legyünk őszinték, talán a barbie-esküvő kevesebb agressziót termel a kölök fejében, nem? Még akkor is, ha többször eszembe jutott ezeket elnézve, hogy amíg ez tart, addig azzal ütöm el az időt esetleg, hogy meggyújtom magam a teraszon.

Másfelől az is világos, hogy a fiús szülőknek nem kell pl. Eperke és barátait nézni, amit viszont nyilvánvalóan valamilyen súlyosan szintetikus és/vagy hallucinogén szer hatása alatt álló csapat készít. Azt ugyanis nekem senki se adja be, hogy józanul rajzolnak olyat, hogy nyalókamező, meg csokifolyó, meg robbanós cukorka vulkán, meg a tököm. És azok a "sztorik".... :)))) Ártalmatlan kis baromság, én értem, de mivan?! Arról a meséről már nem is beszélve, ami egy kisfiúról, meg a folyton (és iszonyú idegesítően) átváltozó békájáról szól, akik mennek a folyóparton, és egyszer csak 3 lila hal-lány kiemelkedik a vízből és balalajkázva énekelni kezd, miközben rózsaszín teknős, meg türkizkék madár vokálozik...hagyjuk már. Nincsenek illúzióim, és nem akarok nagyképűsködni sem, megnéztem újra néhány rész Frakkot, és felnőtt szemmel Károly bácsi durván szociopata, Irma néni egyértelműen Xanaxon van, Lukrécia pedig LSD-n, de ez még nem mentség ezekre a mostaniakra...

Azt is meg kell adni, hogy van közte néhány kurva vicces kisfilm. A Phineas és Ferb nővér karaktere pl olyan, hogy sírni tudnék a röhögéstől minden alkalommal, de az egész rajzfilm szenzációsan találja el a hülyeség / báj arányt. Nem hal és sérül meg senki, hülyeségeket beszélnek, csinálnak, de okosan kitalált az egész, imádom. Néha egyedül is nézem.... Egyébként még a Disney a legelviselhetőbb az összes közül, mert ugye az amerikai recept a polkorrektség / szerethető karakterek és sztorik / mérhetetlen bugyutaság bermuda háromszög, amit rendre hoz is a csatorna minden filmje. Felnőttként nyilvánvalóan minden egyes sorozatban van legalább 1-2-3 szereplő, akiket szívesen elütnél a kocsifeljárón hússzal, de a gyerek szereti őket, és egyszerűbb kivárni, míg kinövi 1-1 karakter vagy mese imádatát, mint tragikusan szar fej szülőnek lenni és leülni elmagyarázni, hogy de az élet kis cicám nem ám ilyen, mint a varázslók a waverly helyben. Rájön magától is. És ameddig az a legnagyobb szopás benne, hogy a szombat reggeleid időnként agybaszó műcsicsergéssel a háttérben zajlanak, és számodra megmagyarázhatatlanul botrányos küllemű tolltartókat, csecsebecséket és "kiegészítőket" (ahogy kioktatott ez ügyben egy nagyjából 13 évesnek kinéző eladó valamelyik biszbasz boltban) kell venni néha, végül is cserébe nem kell azt játszanod, hogy súlyos sérülések közepette meghalsz egy párbajban, és azt sem kell elmagyaráznod kis szerencsével, hogy ha a kurva nagy gonosz szörny letépi a fejed és a tested elég a lézersugárban, akkor meghalsz-e.

Romantikával gondolok vissza a Varjúdombi mesékre, ahol minden szereplő igazságosan és egyaránt picsaronda volt, az egésznek semmi értelme nem volt, és utáltam is, mert a Mesék Mátyás királyról meg a Pityke őrmester volt a menő. Nem is vagyok igazságos a mai terméssel szemben, mert teljes joggal kérdezhetné bárki, hogy akkor milyen anyagon volt, aki a Pom-pomot (!!!!), A kockásfülű nyulat, Pampalinit, vagy Sebaj Tóbiást megrajzolta/elkészítette. Túl sok mélylélektani konklúziót azok se tartalmaztak, és mindenki a saját generációjára esküszik, de azért mégis úgy gondolom, hogy ami most megy, az azért hardcore a javából. Meg persze azért ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Vuk - Macskafogó - Ludas Matyi - Szaffi, és Mézga család - Vizipók - stb-stb-stb.... A kibelezéses/vérivós "mesék" szerintem minden határon túlmennek még egy olyan világban is, ahol a 10 évesek 80%-a vámpír akar lenni felnőtt korában (jó oké, mi meg jedik akartunk lenni mind. Sőt azok is voltunk. Aki szerint nem, az nem focizhat. És dagadt is).

Nincs igazság, és nincs megoldás. Javasolni is csak azt tudom, hogy mivel ez már nem az a korszak, ahol napi 1 mese van azután, hogy a Maci leköpte a kis piros szeretőjét fogkrémmel, nézzetek utána, mi elé ültetitek le a gyereket. Főleg azért, mert nem csak a távirányítót tudják vérprofin kezelni, hanem a youtube-ot is, amit viszont telefonon, tableten, valamint trapézon és lovon (a'la Rejtő) is megtalálnak basszus...

Egy hétköznapi pillanat tökéletes szépsége

Voltál már úgy, hogy elbambultál kifelé a kocsidból, vagy a buszról, álltál egy liftben, vagy sodródtál a tömegben, és egyszer csak megakadt rajta a szemed. Volt, hogy szinte érezted előre a pillanatot, hogy most valami történni fog, és adódott, hogy a tökéletes semmiből jelent meg előtted. Voltál dühös és vidám, nyitott és nyakig felgombolva bezárkózott, voltál laza és voltál már stresszes is, amikor megtörtént. Ha előjellel, ha váratlanul jött, néhány dolgot mindig magával hozott. Szinte sokkolt a tökéletessége, az oda nem illő harmóniája, vagy éppen csak elmosolyodtál, mert egy parkban ültél egy padon, amikor megtörtént, és minden úgyis olyan békés volt, szinte kívánta a jelenet, hogy bekövetkezzen.

Van, hogy csak két percig emlékezünk rá, és van, hogy évekig, vagy örökre. Mindenképpen megégetnek minket, mert a rohanás, a sablonos, robotszerűen elvégzett napirendünk, és a kilátástalan mennyiségű feladatunk közepette olyan nagyon ki vagyunk éhezve egy ilyen csodálatosan szép 10 másodpercre, vagy ameddig csak tart...

Hogy mi ez a pillanat? A vicc az, hogy bármi lehet az. Egy édes kölyök nevetése melletted, egy kedves gesztus két idegentől egymás felé, egy biccentés a buszvezetőtől, vagy ahogy lassítva látod a raszta biciklist, aki megáll csak azért, hogy felsegítsen a járdán egy idős nénit. 

Nincs belőlük sok, ez a lényegük sajnos. Meg így élünk sajnos, hogy nincs belőlük sok. De pont ezért okoznak olyan nagy örömöt, amikor beléjük botlunk, és megállítják a napunkat, a fejünkben a gondolatot, a lábunkban a fájdalmat, a pénztárcánkban a hiányt, a hideget vagy meleget - ott és akkor csak az a látvány, íz, illat, hang, vagy ezek együttese él, és milyen jól teszi.

Nekem ez a videó okozta most ezt, valahogy nem is tudom. A remegő kamerájával, a hétköznapi helyzettel, az okkal, amiért az a zongora ott van (háddekomolyan...), a színeivel, a fényeivel, az egészen átlagos, és éppen ezért átlagon felüli arcaival és sziluettjeivel a sötétben, én nem is tudom, mikor volt rám utoljára ilyen hatással egy közönséges 3 perces youtube cucc. A sziréna a közepén, a gyakorlatilag már giccses eső hangja, az ismeretlen lány, az az esernyő, alatta a sötét alakkal...

Ez most talán nem a szokásos cinizmussal teli odamondós lazulgatás. De talán nem is mindig annak van itt az ideje. Néha jólesik félreállni az életemből 3 percre és elmerengeni egy tökéletesen hétköznapi, tökéletesen átlagos pillanat szépségén, ami éppen a szokványos körülményei miatt ennyire döbbenetes erejű. 

Az adja a különlegességét, hogy érdek nélkül szép, és az, hogy minden ember, eszköz, sarok és forma ismerős benne. Ezek mi vagyunk. Ott állunk és hallgatjuk. És csodálatos. És pont. Aztán vége van. Mi pedig talán fel tudjuk idézni 4 nap múlva egy postai közös télikabátos sorban együtt gőzölgés közben, hogy nahát..

Hallgassátok meg....

Piano under the bridge

A céges karácsonyi partik cseppet sem diszkrét bája

Megvan az a pillanat, amikor nulla negyvenkor a hetedik ingyen tequila már torok helyett azt a mellbimbót áztatja, amelyik a Szerelemvonat közben táncparketten és asztalok között vonatozáskor kiugrott a pusáp-ból, és az amúgy is ganajjá izzadt, pedig külön erre az alkalomra vett sötétzöld koktélruhának egy szájszaggal kevert forró alkoholgőzös aurát adva az egész pakett tulajdonosa rámarkol a pultra, és a vonat-nem-vártól berekedt tónusban az éjszakában használatos magyar-maláj-csimpánz keveréknyelven odaröttyenti a fénytechnikusnak (mert akár egy ipari alpinistát is összekeverne a DJ-vel a nyomorulttá aljasodott szerencsétlen), hogy: Figgyíí, a Petróóómlámma ugye megvan?! Na, akkor hozzám hasonlóan te is rendezvényszervező vagy, csillagom...

Nem lett igaza gyermekkori vívóklubom legnagyobb filozófiai mentorának, aki egyszer azt mondta: ha fiam te ennyi mindenhez értesz, akkor te igazi poliészter vagy. Én csak rendezvényszervező lettem, 16 év alatt kábé 1400 rendezvényt szerveztem meg, mondhatjuk, hogy a témában (sok-sok remek kollégámmal egyetemben) sajnos vagy hála istennek elég sokat láttam. Eltelt már a szezon, és az unalomig megírták az év végi céges bulik minden csínját, én most mégis arra vállalkoznék, hogy szóljak néhány szót a bínjáról is. Ugyanis el sem tudod képzelni, hogyha vendégként, résztvevőként ennyire általánosan lesújtó és nevetséges kép alakult ki az ilyenkor szokásos és átlagos viselkedési normákról, és erről ennyi temérdek sztori kelt életre, akkor milyen lehet ezeket úgy átélni, hogy józan vagy, ezért egyrészt mindenre emlékszel másnap, másrészt jóval többet is látsz pont emiatt (meg mert ez a munkád...), harmadrészt kívülállóként végignézni mindazt, ahogy emberek szó szerint és képletesen is kivetkőznek magukból, azt kell mondjam, végtelenül elszomorító, ha olykor ritka vicces is.

Értem, sőt erre találták ki ezt a műfajt, hogy mindenki kiengedje a gőzt. Nincs baj az ivással, főleg nem a tánccal, nincs baj akár a mértéktelen zabálással, és végképp nem a csajozással/hapsizással. Máskor is előfordul valamennyi, tök oké. Éppen ezért nem értem, hogy a túlnyomó többség miért úgy jön ezekre, mintha az élete múlna rajta, vagy minden évben világvégére számítana. Egy hete nem esznek. A kávékonyhában egymás vállát lapogatja az ájtís meg az ekkáunt (vagy akármi más), hogy oda lesz baszva nagggyon csúnyán, stimmt?  Ez a fajta kérlelhetetlen partiállat amúgy a welcome drinktől baszik be, a vezérigazgatói beszéd alatt gombolja ki a nyakkendője alatt a legfelsőt, a büféasztal mellett már 'vicceseket' mond a marketinges csajoknak, az italpultos kislánnyal nem úgy beszél, mintha szúrni akarná, hanem mintha évek óta szúrná, a DJ-t komámnak, a pincért meg főnöknek hívja. Egy egész profiterollal a szájában próbál fickós macsónak tűnni a latin blokk alatt, a Hair-Grease-Flashdance szentháromság alatt vállalhatatlanra izzad, végül a Love is in the air-re kifordult szemekkel szabályos trip-et mutat be, amit 4-6 ingyen röviddel és sör kísérővel öblít le hatalmas ígéretek, mesterkélt torok-nevetés és fiatalabb, a hierarchiában alacsonyabban jegyzett kolléganőkre tett félhangos megjegyzések mellett. Nem részletezem, hogy ez kívülről minek, és milyennek néz ki. Nem pont macsó, legyen elég annyi.

Tiszta sor, hogy a cég valamennyi alkalmazottja valójában egy korlátlan italcsomag nevű ajándékot kap karácsonyra a munkáltatójától, és az egész éves igazságtalanságot, keserűséget, felgyülemlett bosszúvágyat, amit késő esti pluszmunkák órái alatt kellett elszenvedni a klimatizált irodai falanszterben, azt most egy összegben szeretné törleszteni a kolléga. De hogy mik tudnak ebből kisülni, az azért vérfagyasztó. Szabályos stratégiákat gyártanak az estére, szokások alakulnak ki az évek alatt, méghozzá egészen hajmeresztőek. Látod az arcokon, hogy a vállalati hierarchia (az olyan nagyon tisztelt ún. org.chart) itt kissé más ízt kap. Vagy azért, mert bizonyos körök kvázi leválasztják magukat a pórnépről, vagy épp azért, mert hangsúlyosan nem, és ilyenkor szabad a gazda. Rá lehet menni a menedzsment tagokra fél tizenkettőkor gond nélkül, ha sales-es kis bébi vagy, vagy simán meg lehet próbálni visszafelé ugyanígy levarrni azt a pénzügyes macát, akire az értékesítési igazgató fél éve hegyezte a fogát, és most azon gondolkodik 2 long island ice tea után, hogy hatalommal, pénzzel, esetleg a humoros-frappáns oldalát előrántva vannak jobb sanszai.

A nők tisztábban csoportosíthatók. Egyrészt vannak köztük a kultúrlények, akik nők maradnak, méltóság meg minden. Respekt nekik. Vannak a félénkek és a szóbasemjön típusok, ők egy szomorkás-csendes sarkot képeznek tízig, aztán cinkosan összenézve elhasználnak egy csomó céges taxicsekket. Vannak a namostnamost típusúak, akik valójában komolyabbra vágynak, de ha ez itt a tó, amiben horgászni kell, hát bassza az ég, alkalmazkodnak. Ők azok, akik kicsit a határaikon túllépő, félénkből addig bevaduló nők, ameddig a temperamentum per gátlásosság kvóciens alarmot nem fúj, tehát mulató, táncoló, lazulgató, a vérfarkasokat középhangosan leszóló és cinkelő fajta. Ha humora is van egy ilyennek, az kifejezetten szórakoztató. Olyankor annyira keményeket tudnak mondani, hogy öltönyben állva és józanon csak a korábban kifejlesztett belső, némán sikoltós nevetés eszközével lehet megmaradni mellettük. Elég annyi, hogy háromnegyed részegen mondták már nekem, hogy itt a nők hierarchiája úgy néz ki aranyom, hogy van, aki erre a bulira sem borotválja le, van, aki direkt erre a bulira borotválja le, és a krémje meg gyantáztat, meg spa-ba megy emiatt a szar miatt... :))

Az ordas fajtájú nők a húsukba minden centiméteren bevágó kíncuccban jönnek. A december havi fizetésük eleve úgy van kitalálva, hogy annak 30%-át elviszi a céges buli. Ruha, haj, smink, kezelések. Azt hinnéd, hogy a nők azért megálljt parancsolnak az ivásnak, a pasizásnak, vagy hát izé. Legalább valami. Persze általában így is van. De van kivétel. És az nem szép. És nem is olyan kevés. Láttam olyat, aki motyorogva mérlegelte egyedül, hogy a három fiúból álló táncos-brigádból végül melyik legyen. Hozzáteszem, ő nyilván úgy érzékelte, hogy Banderas lötyög a parketten Deppel és Pittel. Ha látta volna, édes szívem...

A legegyenesebb kérdést mégis egy csávó tette fel éjjel negyed kettőkor. A Gellért-fürdőt béreltük nekik, cinetrip típusú buli, külföldi vendég, nem túl gátlásos.  Már úgy értem, hogy egy 5 csillagos pesti oldalon lévő szállodából fürdőköpenyben sétáltak át a Szabadság-hídon a fürdőbe májusban, ahol ennek megfelelően visszafogott volt a buli. Én öltönyben, a párában, öltönycipőben a visongva, korong-részegen ugrálók mellett. Talán a tizenötödik munkaóra lehetett, még volt hátra öt. Na ebben a lelkiállapotban lépett oda a fürdőgatyás, csuromvíz, szőrös, pocakos ötven körüli csávó (angol? holland? nemtommár, sok éve volt), hogy te vagy a szervező, igaz? Igen, uram, én volnék. Hogy érzi magát? Figyi, kibaszott jó ez a hely, a kaja kegyetlen jó volt, zene, medence isteni. Köszönjük uram, örülök, hogy jól érzi magát. Jajaja, télleg nagyon jó. Úgyhogy lassan hozni kéne a kurvákat meg a kokaint, mert ott tartunk kábé. Parancsol uram?? Mondom, jöjjenek lassan, oké? Attól tartok, uram, említett szolgáltatások nem kifejezetten tartoznak cégünk szolgáltatási portfóliójába, jómagam pedig nem foglalkozom ilyesmivel, így ha megengedi, ezt az igényt nem tudom teljesíteni...Na ne bassz, öreg, tudsz szerezni, nem? Sajnálom uram, sem nem tudok, sem nem szeretnék...

Valamiért mégis szeretjük ezt a szakmát. Talán, mert néha megköszönik. Néha odajön egy félkóma arc, és odaveti, hogy fasza volt minden. Talán azért, mert annyiféle ember jön szembe, és azért is, mert néha kiderül, hogy egy mosogató, egy székpakoló vagy egy teherautó sofőr olykor két mondattal többet tanít és jobban elgondolkodtat, mint némely szuperhatalmas szupervezér. Néha bizarr módon jó érzés egy üres, három fokos hangárban állni tök egyedül hajnali négykor, és arra gondolni, hogy most hirtelen 30 órát építünk, utána pedig itt leülnek nyolcszázan, és tátva marad a szájuk. Aztán elmennek, mi bontunk úgy tíz órát kábé, aztán ugyanitt fogok állni, halott fáradtan, ugyanilyen üres lesz az egész, de a nyolcszáz vendég, és a kétszáz fős staff fejében már ott lesz az élmény..

A barátaim

Eltűntem néhány napra. Szükségem volt egy kicsit arra, hogy összeszedjem magam, a gondolataim. Ünnepek, szilveszter, kapkodós első januári napok. Ha tehettem, elvonultam, és a barátaimmal voltam. A barátaimmal. Az a fajta közeg, amiben nem tudsz hibázni - rájöttem, hogy ez az az érzés, ami a nyilvánvaló dolgokon túl, mint a kölcsönös szeretet, meg közös érdeklődés, ésatöbbi, szóval ami ezeken túl egyben tart minket. Velük voltam most egy kicsit, és most elmesélem, milyen volt :)

A történet elöljárójában legyen elég annyi, hogy gyakorlatilag 15 éve együtt élünk. Különböző ingatlanokban először egyesével, majd időnként itt-ott csajokkal, mostanra kb 12 gyerek is van, meg minden. Mi vagyunk kábé tízen-tizenöten fiúk, akik kettesével-négyesével naponta találkoznak, mind egy közös mail lista és minden egyéb kommunikációs csatorna által összekötött, teljesen hülye baráti társaság vagyunk. Kurvára bírjuk egymást, és néhány dologban egyetértünk. Nem tartozunk egymásnak pénzzel, nem hajtunk egymás nőire, nem tartunk szeretőket, figyelünk és vigyázunk egymásra, nem baszakodunk hazudozással, dumálással, keresztbe szervezéssel, és egyáltalán, semmiféle módon nem szarunk bele ebbe a 15 éve élő nyugalomba. Azért nem, mert ez olyan biztonságot ad nekünk, ami olyasmivel írható le talán, hogy gond nélkül átvihetném bármelyikhez a lányomat egy hétvégére, hogy majd jövök érte, vagy letehetnék egy táskában 6 millió forintot is, hogy majd úgy egy év múlva kellene. Vice versa ugyanaz. Nem kell ugyanis sok. Tisztelet, figyelem, normális gondolkodás, szélsőségek elutasítása minden irányban. Van köztünk libsi bibsi, konzervatív arc, van protestáns és katolikus, van ilyen és olyan. Nem gond bazmeg, érted? Jobban szeretjük egymást, és ezt, amit csinálunk együtt.

Az elmúlt 10 napban volt, hogy hétköznap délben valamelyik barátommal ebédeltem, vagy cseteltem kettővel, aki épp együtt kajáltak. Vietnámi, sushi, saláta, csókakői kolbászleves. Tudjuk, mit evett a másik tegnap. Az egyik barátomnak gyereke született. A negyedik. Összejöttünk másnap este mind. Utána egyikükkel kajáltam, másik kettővel gyógytornán voltam, aztán ebédeltünk, ahogy hét éve mindig. Néha szünetekkel, ha úgy hozta. Aztán vissza. Átugrik egy házaspár este, vagy felmegyek az egyikhez filmet nézni. Hárommal a társaságból van egy zenekarunk, akikkel hetente próbálunk. Néha kettesével egymáshoz felugrunk gyakorolni, vagy zenét írni, vagy beszélgetni róla. Egy órát, kettőt. Ahogy jön. Megállunk egymásnál inni egy kávét, vagy elszívni egy cigit. Néha reggelizünk, vagy gőzbe megyünk. Hétvégéken nincs olyan, hogy valakik ne találkoznának egymással közülünk. Gyerekekkel játék, kaja, akármi. Valami mindig. Este mozi, vagy vacsora, vagy séta, vagy más. Közös nyaralások, zsúrok, gyerekbulik, felnőtt és gyerekfarsangok. Ahogy kell. Most jönnek sorban... :)

Folyamatosan együtt vagyunk, mert ez jön be. Itt nyugalom van, itt jó élmény van, itt minden rendben van érzés van. Barátod nem sok van. Soha. Olyan társaság, amelyik úgy vigyáz rád, mint saját magára, kettő sincs soha. Vigyázzatok egymásra..