A céges karácsonyi partik cseppet sem diszkrét bája

Megvan az a pillanat, amikor nulla negyvenkor a hetedik ingyen tequila már torok helyett azt a mellbimbót áztatja, amelyik a Szerelemvonat közben táncparketten és asztalok között vonatozáskor kiugrott a pusáp-ból, és az amúgy is ganajjá izzadt, pedig külön erre az alkalomra vett sötétzöld koktélruhának egy szájszaggal kevert forró alkoholgőzös aurát adva az egész pakett tulajdonosa rámarkol a pultra, és a vonat-nem-vártól berekedt tónusban az éjszakában használatos magyar-maláj-csimpánz keveréknyelven odaröttyenti a fénytechnikusnak (mert akár egy ipari alpinistát is összekeverne a DJ-vel a nyomorulttá aljasodott szerencsétlen), hogy: Figgyíí, a Petróóómlámma ugye megvan?! Na, akkor hozzám hasonlóan te is rendezvényszervező vagy, csillagom...

Nem lett igaza gyermekkori vívóklubom legnagyobb filozófiai mentorának, aki egyszer azt mondta: ha fiam te ennyi mindenhez értesz, akkor te igazi poliészter vagy. Én csak rendezvényszervező lettem, 16 év alatt kábé 1400 rendezvényt szerveztem meg, mondhatjuk, hogy a témában (sok-sok remek kollégámmal egyetemben) sajnos vagy hála istennek elég sokat láttam. Eltelt már a szezon, és az unalomig megírták az év végi céges bulik minden csínját, én most mégis arra vállalkoznék, hogy szóljak néhány szót a bínjáról is. Ugyanis el sem tudod képzelni, hogyha vendégként, résztvevőként ennyire általánosan lesújtó és nevetséges kép alakult ki az ilyenkor szokásos és átlagos viselkedési normákról, és erről ennyi temérdek sztori kelt életre, akkor milyen lehet ezeket úgy átélni, hogy józan vagy, ezért egyrészt mindenre emlékszel másnap, másrészt jóval többet is látsz pont emiatt (meg mert ez a munkád...), harmadrészt kívülállóként végignézni mindazt, ahogy emberek szó szerint és képletesen is kivetkőznek magukból, azt kell mondjam, végtelenül elszomorító, ha olykor ritka vicces is.

Értem, sőt erre találták ki ezt a műfajt, hogy mindenki kiengedje a gőzt. Nincs baj az ivással, főleg nem a tánccal, nincs baj akár a mértéktelen zabálással, és végképp nem a csajozással/hapsizással. Máskor is előfordul valamennyi, tök oké. Éppen ezért nem értem, hogy a túlnyomó többség miért úgy jön ezekre, mintha az élete múlna rajta, vagy minden évben világvégére számítana. Egy hete nem esznek. A kávékonyhában egymás vállát lapogatja az ájtís meg az ekkáunt (vagy akármi más), hogy oda lesz baszva nagggyon csúnyán, stimmt?  Ez a fajta kérlelhetetlen partiállat amúgy a welcome drinktől baszik be, a vezérigazgatói beszéd alatt gombolja ki a nyakkendője alatt a legfelsőt, a büféasztal mellett már 'vicceseket' mond a marketinges csajoknak, az italpultos kislánnyal nem úgy beszél, mintha szúrni akarná, hanem mintha évek óta szúrná, a DJ-t komámnak, a pincért meg főnöknek hívja. Egy egész profiterollal a szájában próbál fickós macsónak tűnni a latin blokk alatt, a Hair-Grease-Flashdance szentháromság alatt vállalhatatlanra izzad, végül a Love is in the air-re kifordult szemekkel szabályos trip-et mutat be, amit 4-6 ingyen röviddel és sör kísérővel öblít le hatalmas ígéretek, mesterkélt torok-nevetés és fiatalabb, a hierarchiában alacsonyabban jegyzett kolléganőkre tett félhangos megjegyzések mellett. Nem részletezem, hogy ez kívülről minek, és milyennek néz ki. Nem pont macsó, legyen elég annyi.

Tiszta sor, hogy a cég valamennyi alkalmazottja valójában egy korlátlan italcsomag nevű ajándékot kap karácsonyra a munkáltatójától, és az egész éves igazságtalanságot, keserűséget, felgyülemlett bosszúvágyat, amit késő esti pluszmunkák órái alatt kellett elszenvedni a klimatizált irodai falanszterben, azt most egy összegben szeretné törleszteni a kolléga. De hogy mik tudnak ebből kisülni, az azért vérfagyasztó. Szabályos stratégiákat gyártanak az estére, szokások alakulnak ki az évek alatt, méghozzá egészen hajmeresztőek. Látod az arcokon, hogy a vállalati hierarchia (az olyan nagyon tisztelt ún. org.chart) itt kissé más ízt kap. Vagy azért, mert bizonyos körök kvázi leválasztják magukat a pórnépről, vagy épp azért, mert hangsúlyosan nem, és ilyenkor szabad a gazda. Rá lehet menni a menedzsment tagokra fél tizenkettőkor gond nélkül, ha sales-es kis bébi vagy, vagy simán meg lehet próbálni visszafelé ugyanígy levarrni azt a pénzügyes macát, akire az értékesítési igazgató fél éve hegyezte a fogát, és most azon gondolkodik 2 long island ice tea után, hogy hatalommal, pénzzel, esetleg a humoros-frappáns oldalát előrántva vannak jobb sanszai.

A nők tisztábban csoportosíthatók. Egyrészt vannak köztük a kultúrlények, akik nők maradnak, méltóság meg minden. Respekt nekik. Vannak a félénkek és a szóbasemjön típusok, ők egy szomorkás-csendes sarkot képeznek tízig, aztán cinkosan összenézve elhasználnak egy csomó céges taxicsekket. Vannak a namostnamost típusúak, akik valójában komolyabbra vágynak, de ha ez itt a tó, amiben horgászni kell, hát bassza az ég, alkalmazkodnak. Ők azok, akik kicsit a határaikon túllépő, félénkből addig bevaduló nők, ameddig a temperamentum per gátlásosság kvóciens alarmot nem fúj, tehát mulató, táncoló, lazulgató, a vérfarkasokat középhangosan leszóló és cinkelő fajta. Ha humora is van egy ilyennek, az kifejezetten szórakoztató. Olyankor annyira keményeket tudnak mondani, hogy öltönyben állva és józanon csak a korábban kifejlesztett belső, némán sikoltós nevetés eszközével lehet megmaradni mellettük. Elég annyi, hogy háromnegyed részegen mondták már nekem, hogy itt a nők hierarchiája úgy néz ki aranyom, hogy van, aki erre a bulira sem borotválja le, van, aki direkt erre a bulira borotválja le, és a krémje meg gyantáztat, meg spa-ba megy emiatt a szar miatt... :))

Az ordas fajtájú nők a húsukba minden centiméteren bevágó kíncuccban jönnek. A december havi fizetésük eleve úgy van kitalálva, hogy annak 30%-át elviszi a céges buli. Ruha, haj, smink, kezelések. Azt hinnéd, hogy a nők azért megálljt parancsolnak az ivásnak, a pasizásnak, vagy hát izé. Legalább valami. Persze általában így is van. De van kivétel. És az nem szép. És nem is olyan kevés. Láttam olyat, aki motyorogva mérlegelte egyedül, hogy a három fiúból álló táncos-brigádból végül melyik legyen. Hozzáteszem, ő nyilván úgy érzékelte, hogy Banderas lötyög a parketten Deppel és Pittel. Ha látta volna, édes szívem...

A legegyenesebb kérdést mégis egy csávó tette fel éjjel negyed kettőkor. A Gellért-fürdőt béreltük nekik, cinetrip típusú buli, külföldi vendég, nem túl gátlásos.  Már úgy értem, hogy egy 5 csillagos pesti oldalon lévő szállodából fürdőköpenyben sétáltak át a Szabadság-hídon a fürdőbe májusban, ahol ennek megfelelően visszafogott volt a buli. Én öltönyben, a párában, öltönycipőben a visongva, korong-részegen ugrálók mellett. Talán a tizenötödik munkaóra lehetett, még volt hátra öt. Na ebben a lelkiállapotban lépett oda a fürdőgatyás, csuromvíz, szőrös, pocakos ötven körüli csávó (angol? holland? nemtommár, sok éve volt), hogy te vagy a szervező, igaz? Igen, uram, én volnék. Hogy érzi magát? Figyi, kibaszott jó ez a hely, a kaja kegyetlen jó volt, zene, medence isteni. Köszönjük uram, örülök, hogy jól érzi magát. Jajaja, télleg nagyon jó. Úgyhogy lassan hozni kéne a kurvákat meg a kokaint, mert ott tartunk kábé. Parancsol uram?? Mondom, jöjjenek lassan, oké? Attól tartok, uram, említett szolgáltatások nem kifejezetten tartoznak cégünk szolgáltatási portfóliójába, jómagam pedig nem foglalkozom ilyesmivel, így ha megengedi, ezt az igényt nem tudom teljesíteni...Na ne bassz, öreg, tudsz szerezni, nem? Sajnálom uram, sem nem tudok, sem nem szeretnék...

Valamiért mégis szeretjük ezt a szakmát. Talán, mert néha megköszönik. Néha odajön egy félkóma arc, és odaveti, hogy fasza volt minden. Talán azért, mert annyiféle ember jön szembe, és azért is, mert néha kiderül, hogy egy mosogató, egy székpakoló vagy egy teherautó sofőr olykor két mondattal többet tanít és jobban elgondolkodtat, mint némely szuperhatalmas szupervezér. Néha bizarr módon jó érzés egy üres, három fokos hangárban állni tök egyedül hajnali négykor, és arra gondolni, hogy most hirtelen 30 órát építünk, utána pedig itt leülnek nyolcszázan, és tátva marad a szájuk. Aztán elmennek, mi bontunk úgy tíz órát kábé, aztán ugyanitt fogok állni, halott fáradtan, ugyanilyen üres lesz az egész, de a nyolcszáz vendég, és a kétszáz fős staff fejében már ott lesz az élmény..