Apja és lánya tökéletes napja a téli szünetben

dec 22


Olyan fél tíz felé ébredtünk a Tücsökkel. Téli szünet, az apás fele, eszehagyott lustálkodás, és a teljes decemberi rohanás utáni első óriási nyújtózkodás volt az elmúlt három napunk. Úgy voltam vele, hogy fáradt vagyok én is, a gyerek meg az őszi szünet óta egy hosszú menetben nyomta végig a heteket különórákkal, késő estig tanulással, egyszóval két napig a fürdőszoba volt a legtávolabbi expedíciós célpont a nap során, ma meg úgy döntöttünk, hogy kimozdulunk kissé.

A reggeleink igazából a pofátlan kategória. A gyerek a nappali közepén a nagy kanapén félálomban, én a konyhapulton keresztül elég álmosan sorolom a reggeli kaja lehetőségeket, miközben automatikusan baszkurálom össze az első kávémat. Csak a kotyogós, amivel pepecselsz kicsit, mert az ébreszt fel tulajdonképpen. A negyedik "mitennél?nemtom" dialógnál azt felelem a kölyöknek, hogy nemtomot sajnos nem vásároltunk, aztán csak lesz lágytojás meg vajas zsömle meg tej meg a másik fele nutellásan, na persze.

Az a mai precízen kitervelt kombináció, hogy reggeli után hirtelen szöszölünk itthon további három-négy órát, amely magába foglalja, hogy apa azért rendet rak ruhailag és konyhailag némiképpen, Blanka hajat mos, játszunk, filmet nézünk, agyonverem párnákkal, hosszan és kimerítő részletességgel beszélgetünk sminktermékekről valamennyi résztvevő fokozhatatlan érdeklődésének megfelelően, valamint felöltözünk, ésatöbbi. Utána úgy lesz, hogy először lemegyünk a Ramenkába enni egy levest, utána elmegyünk korizni, végül hazafelé vásárolunk kaját. Ha minden sikerül, a végén - esetleg -  lustázunk még egyet.



Indulás, volna okom sziszegni kicsit a parkolóőrre, de a kocsiban egy perc múlva már csicsereg mellettem a világ legbájosabb mingyárkamasz hülyesége, magyarázza kézzel-lábbal. Nem szokott egyébként beszélni, csak ha ébren van, és nyilván megunhatatlan. Énekeljünk dalokat, mondja, 2 másodperce van mindenkinek kitalálni egy dalt, és máris énekelni kell, akármit lehet. Nyomjuk, gyerek, te kezded. Lopva a forgalom helyett az arcát nézem, mert imádom azokat a pillanatokat, amikor hamisítatlan gyerek. És bár egyre többet próbál nagyoskodni, amikor játszik (meg amikor alszik!), nyilván csupa gyerek még. Más szerkezet nem is képes arra, hogy további magyarázkodás, vagy gondolkodás helyett azonnal énekelni kezdjen, vigyorogva. Meg ilyen játékokat kitalálni. Vagy tíz-tíz dalt elénekeltünk, én elkéstem az egyikkel, aztán ő kifogyott, kihoztuk döntetlenre, de aztán bevallottam neki, hogy ez így nem fair, mert én sokkal öregebb vagyok, és sokkal több dalt tudok fejből.

A leves isteni volt, a gombákat a tányéromból ellopkodta a gyerek megint, pakolt ide-oda a kedve szerint ezt-azt, aztán uccu az Arénába. Gondoltam rá, hogy szitkozódni fogok a forgalomban, de viselhető volt. Mondjuk az Arénából kijövet a Rákóczi úton belém gurult egy ijedt tekintetű kisasszony, de lényegében arcizmom sem mozdult, mivel előző héten szándékosan gurult belém ugyanoda egy barom, aki úgy gondolta, hogy elég gyalogost engedtem már át a zebrán, és indulhatnánk akár. Ott is kiszálltam, hátrasétáltam a napszemcsis tahóhoz, aki egy Sösangyong típusú lakossági hobbidzsipben ülve hápogva gimnasztikázni kezdett, hogy jóvammár öreg, pedig csak annyit mondtam, hogyha gondolod álljunk félre betétlapokat kitölteni, rendőrt hívni, tetszés szerint.

Az Arénában újabb csuda élménnyel lettünk gazdagabbak. Ugye egy üzleten keresztül kell lemenni a jégpályára. Én már a New Yorkerben pillázni kezdtem, amikor becsipogta a riasztót a korcsolyám, majd az őr megnyugtatott, hogy ismert jelenségnek vagyunk tanúi. Kegyet gyakorolva továbbintett, mi egyszerre vontunk vállat. A jégpálya jegypénztár zárva. A Piszkos Fred regényeket idézően unott arcú büfés egykedvűen odaböki, hogy 35 perc múlva pálya karbantartás lesz, akkor bezárnak egy órára. Akkor most nyitva vagytok még, nem? Nem. A gyerek olyan arccal néz rám, hogy az mindent megér. Csak én értem a szemében a "vele meg mi lehet, apa?!"mondatot, ezért csak közepesen húzom fel magam, és egy "nagyon vonzó, nagyon barátságos, köszönjük szépen, máskor is örömmel jövünk"-kel búcsúzom.

Stressz nélkül, szarva az egészre gurulunk át a Bálnához, ahol sima parkolás, igényes food-truckok, ingyenes pálya van, és tömeg sincs. Nem hiszem el. Usgyi. Forró csoki tökéletes, aki pedig a leveseket áruló kocsit elnevezte Nyaklevesnek, az előtt leborulok. Piros orral, vigyorogva ülünk vissza a kocsiba, a vásárlás aránylag vidám, mert Blankának épp röhögőgörcse van, amikor beesünk a boltba. Fél órával később jó fáradtan, kipirulva, nagy motyókkal érkezünk haza, és mivel szünet van, bőven 11 után ér véget a kajálunk valamit, tücsök? főzöl valami finomat? Persze, megfürdesz addig? Biztosan nem. De lécci. Nem. De. Nem. Összehajtogatlak. Hülye vagy. Sokkal több tiszteletet kell tanúsítanod édesapád iránt. De ha tök hülye vagy. Fürödhetsz a szokásos esti verés után is. Látod, mondom. Akkor te milyen is vagy Tücsök? Távirányítót ideadod? Vért ne adjak? Inkább valami kaját. Mi az a valami? Miből lehet választani? Attól, hogy apád vendéglátós, ez még nem egy étterem. Jó, de mi van enni? Csirkéstészta? Tejszínes? Akkor az. Jó, papa. Halleluja.

Vigyorogva. És ez persze egészen elalvásig így megy. Igazából amióta beszélni tud, ez így megy. És amíg én beszélni tudok, így is fog, remélem.