A beutalós üdülők (featuring SZOT) páratlan világa

Arra az egyáltalán nem várt, fikciószerű esetre, ha véletlenül a jövőnkben újra felmerülne ez a tömegüdültetési-, és létforma (de tényleg minden áthallás nélkül, hagyjál már békében), szóval arra az esetre röviden felidézném emlékeimet, milyen is volt ezeknek a gazdagon kimunkált, úgynevezett családi szabadidős belföldi turizmus célcsoportot célzó nyaralóhelyeknek (avagy resortoknak, nem röhögsz) a világa.

Már az előkészület is a zavartalan béke, az állandóság,és megbízhatóság szentháromság jegyében zajlott, mely szerint valamennyiünk szülei kéz-, pult-, fű alatt csencseltek beutalókkal kollégákkal, barátokkal. Még éppen szabályos testcselek, könyörgés, izgulás, levelek, hogy aztán jó esetben kitárja kapuit valamelyik kis ungarise szantropé. Már a recepción feltűnik, hogy a portás a nemzetközi szakmai sztenderdek szerint is gyakorta használatos: - Következő?!  kezdetű üdvözlést alkalmazza, majd a szobánk kialakítása.. Egyik ámulat a másik után. A társalgóban mondjuk zsír új a Réka bútorcsalád, a bárban viszont egy olyan hegyes bajuszú csávó méri a meggy márkát, hogy nem mersz ránézni. A pingpongasztal nettó foglalt két hétig, egyedül úgy lehet bekerülni, ha kábé egy napig forgózol. Van, hogy tenyérrel, aztán amikor már csak öten maradunk, már mindenkinek jut ütő. Két csont után ér lecsapni. Street rules. MÁV üdülő abszolút bajnok vagyok, érted. Mindenki nyugodjon meg. Ja, a családban soha egy vasutas sem volt a tudomásom szerint. Sajnálom apa, most lebuktatok. Nem tudtam többé magamban tartani.

Rohadás nagy kocka házak mindenhol linóleummal borítva. Alumínium kilincsek a mázas festékkel lekent fehér vagy színes ajtókon. A klasszik okkersárga bútorzat, füredi és siófoki tóparti festőóriások válogatott remekei a falakon, sárgára fóliázott üvegfelületek, fröccsöntött műanyag kiegészítők a hibbant karnistól a művirágig. Egy jóindulatú színtévesztő transzvesztita színkombinációi ágynemű/fal, bútor/szőnyeg viszonylatban, ami amúgy cseppet sem bántó, mintha folyamatosan emlékeztetni akarna, hogy nem otthon vagy. Nálam a csúcs a folyosókra, fal mellé kirakott dekorációs célú kisasztalokra kihelyezett, amolyan krepp-papírra ragasztott csipkeminta volt, általában rombusz formában, és azon a barna mintás kis fehér váza  - üresen...

Az ebédlőben egy órás turnusokban van a zaba, nem ám beszélgetnek ott hátul a Szalayék, lesz szíves a gyerekével sietni, kérem, Önök miért késtek? Már ne haragudjon, de majd maguk miatt vár a következő turnus?! Hogyhogy még egy húst pluszban? Elszámolásiban vagyok, kérem. Az Jaffa. Nem, Jaffa. Ivólé az uzsonnához lesz. Nem lehet venni kérem, na megtenné, hogy nem tart fel? Önöknek bukta vagy piskótatekercs? Hideg kérem. Vagy-vagy.


A tévészoba egy megvalósult mennyország. Ülsz a tesóddal, kimeredt szemmel bámulod az esti mesét, próbálsz iszonyatosan koncentrálni a recsegő hangra, és a megvillanó képernyőre. Mackónadrágos, bajszos és atlétatrikós arcok sörrel, tétova nagyszülők, és egy tonna gyerek. A szülők alig várják, hogy köpjön a tévémaci, és felharsanjon a sipirc, de mi már nagyobbak vagyunk, mi még az esti bud spencer filmen is fent maradhatunk. Ha hallanál bármiből is bármit.
Egyszerre beszél mindegyik, a gyereket küldi, sörét kéri, nagymamát ülteti, viszi, húzza, teszi, krákognak, mutogatnak, te meg arra gondolsz, hogy legyen már holnap reggel, amikor ez a sok idióta mind a löncshúst passzírozza bele a szétvágott kiflibe iskolatejjel, te meg kussban nézheted a magilla gorillát végre.


A piros műbőr sarokgarnikkal formabontó ötletességgel berendezett Klubhelyiségből meg kihallatszik, ahogy a lemezlovas felteszi Billy Idolt, és belenyomja a mikrofonba, hogy: Innö minnájt áöá sivammó - mómó. Akkor már inkább a lepattogzott padkék festék lepöckölése a rozsdás nyugágyról a parton. Ott legalább a régi játszótér macskamászókáján, vagy mókuskerekén el lehet ülni, meg homokot szórni a csúszdára. Az is valami.