Ez kissé unalmas és rendhagyó poszt lesz, mármint olyan értelemben, hogy az elmúlt közel 3 hónapom részben arra ment rá, hogy megreccsent a hátam márciusban. Gondoltam, leírom a magam sajátosan nyers módján a vonatkozó kalandjaimat és tanulságaimat. Lényegében azért, mert ez annyira szar, hogyha egyetlen embernek egyetlen fájdalmas pillanattal is kevesebbet jelent, akkor már megérte megírni.
Szóval egy síelésen becsípődött az ideg. Illetve én úgy éreztem. Illetve én azt éreztem, hogy most tényleg baj van. Előzmény röviden: Tizenév kihagyás után laza királykodás a hegyen, elégtelen bemelegítés, és odafigyelés hiánya, rossz mozdulat, késszúrás-jellegű élmény. Megállás, megcsavargatás, lehajolgatás, kimozgatlak-kurva-anyád-nehogy-már-az-első-napon. Még két órán át síelés, délután lefelé már kabinos liftben sziszegés, aztán vízszintes EKG. Este egy széket magam előtt tolva tudtam csak járni, a két barátom nem tudta, hogy sírjon az állapotomon, vagy vinnyogjon a látványon, mindenesetre patetikus állapotba kerültem. Hasról hátra fordulás nettó 4 perc, könnyekkel. Légzésenként szúrás. Ja, osztrák alpok nyilván, hétvége, legdurvább gyógyszerünk egy Advil ultra. Hazafelé 9 órás kocsiút, karóba húzott menyét pozícióban, megfeszített hasizom órákon át, az az egyetlen, ami a helyén tartja a gerincoszlopot. Megjegyzem, egészen isten-közeli élmény, amikor a hasfaladat megfeszíted, hogy a becsípődött gerincoszlopodat néhány milliméterrel hátrébb tedd a helyére, mindezt azzal a fájdalomérzettel, amikor bent szakad a lélegzet.
Megtanultam a hátammal kapcsolatban néhány dolgot. Voltam masszázson, specialistánál, kínai akupunktúrán, oszteopatánál, cranioszakrális kezelésen, valamint a halálomon. Ja, és 6-7 éve gyógytornára is járok lelkiismeretesen. Senki se írjon, javasoljon, tanácsoljon többet. Most már egyrészt jól vagyok, másrészt megvan a megoldás. Itt nincs egy univerzális aszpirin, amit baj esetén lenyelsz, sem egy reflexiós pont, amit megnyomnak, és jól vagy, sem egy krém, ami "ténylegműködik". Ezzel folyamatosan foglalkoznia kell igazából mindenkinek, aki egy nap 3 óránál többet ül. Ennyi a szar hírem. A jó meg az, hogy meg lehet oldani heti 40 kilométer úszás nélkül is. Persze az a legjobb megelőzés, és úszom is, fogcsikorgatva próbálom megszeretni.
Amit mindegyik szakember elmondott, az viszont érdekes. Ne hajolj, hanem guggolj, ne tedd keresztbe a lábad, ha nem muszáj. Ne könyökölj a kocsiban, ne fogj keresztbe a kormány felső részén, headset a vállhoz szorítós faszság helyett. Eddig nem érdekelt. Amikor meg azt veszed észre, hogy a fogmosás közben szokásos enyhe előrehajolás a mosdó fölé nem megy, mert előreesik az egész felsőtested (miközben beszarsz a fájdalomtól), tehát vagy egy csuklóval támasztod magad, ami elég komplikált, vagy roggyantott térddel mosol fogat, amitől először lenyeled a fogkrémet a röhögve sírástól, mert annyira fáj - akkor rájössz, hogy apró mozdulatok tömege a napod. Olyan kis mozdulatoké, amikre valójában semmi szükség, de folyamatosan terhelik a hátad. Én megtanultam vigyázzban aludni, ami megelőzéskor nem szükséges, de arra tudsz figyelni, hogy ne eleve a karodat magad alá tekerve feküdj, vagy ne a csípődet kifordítva. Én ott értem el a csúcsot, amikor véletlenül álmomban ösztönösen fordultam egyet, és arra ébredtem azonnal, hogy mi-ha-ku-hur-va-ha. 50 perc séta az ingatlanban, járókeret style. Nulla három harminckor.
A kocsiból kiszállás pl a legaljasabb műveletek közé tartozik, elárulnám. Megértettem a kerekesszékes ember problémáját, hogy egy ilyen idomtalan, kibaszott nyíláson, mint a kocsiajtó, milyen tetvesen nehéz bemászni egy olyan ülésbe, amiben rendeltetésszerűen is maximálisan gerincellenesen ülsz. Ráadásul kuplungolni begyulladt porckoronggal olyan, hogy egy szemgolyó-pirszing az tai chi. Ha nem fordulsz ki ülve oldalra a kocsiajtóban, és úgy állsz fel, akkor az egész gerinced megcsavarodik teljes hosszában. Érdemes rászánni az időnkből mintegy 3-4 másodpercet a megfelelő mozdulatsorra.
Feleslegesen előrehajolva eszünk, írunk, gépelünk, tévézünk. A kanapén a félig fekvés (térd alá egy nagy párna, fej mögé kettő) olyan megoldás, ami kettétört gerincoszloppal is működik. Teszteltem, amikor nem tudtam ülni. Tárgyalásokon óránként kértem 5 percet, amikor megbocsátják nekem, hogy járkálok vagy állok beszélgetés közben. Még formálisabb meetingen is szemrebbenés nélkül bemondható probléma, ezen aztán nyilván senki nem fog fennakadni. Korábban nagyjából 17 évnyi tárgyalás közben soha életemben eszembe nem jutott volna. Azóta nem ülök egy helyben 3-4 órákat.
De az egészből a legtanulságosabb az nekem, hogy igazából ha nem vagy szarul, akkor egy dolgot kell csak csinálni, de azt rendszeresen. Most az összes orvos, terapeuta, meg mindenki fordítsa el a fejét. Óránként meg kell állni 2, azaz kettő percre. Akármilyen mozgás jó. Öltönyben is, simán. Kétóránként is jó. Kis fejkörzés. Kis kar, váll nyújtás. Kis derék mozgatás. Hasizom megfeszít 10x2 másodpercre. Lehajolás nyújtott lábbal párszor. Ameddig megy. Lényeg, hogy mozogjon. Menjen a vér, mozogjon az izom, ahogy Nádas mondta a Hugyos Józsiban: mindenki menjen a dógára. Én amióta mozog, azóta mozgatom. Onnan indultam, hogy a tükör előtt fel tudtam emelni a két karom oldalsó középtartásba hasító fájdalom nélkül. Aztán meg fel tudtam emelni oldalra a térdem, mint a kutya a fánál. Azt kell csinálni, ami megy. Ami nem fáj. Ami eszedbe jut. Mindegy. Csak csináld kicsit. Nem izzaszt, nem kell bicepsztartós ipod, meg futószalag meg nájki, ha csak ez megy, csináld ezt. Bajt elkerülni jó lesz. Persze izmokat erősíteni nem így kell, tartós prevencióhoz ennél több szükséges valamivel, meg ne én beszéljelek le a mozgásról nyilván, de ez inkább azokról szól, akik semmit sem csinálnak, mert ez szart-se-ér, arra meg nincs idő-pénz-lehetőség.
Nem igaz, hogy szart sem ér. Mozogjon. Napi 10x2 perc arra elég, hogy ne romoljon tovább. És ne forduljon ki, ne csípődjön be, ne essél ki hetekre a gyereknevelésből, a melóból, az életedből.
Az iszonyú az, hogy alig múlt el az éles fájdalom, máris lustulok. De nem szabad. Ezt még egyszer nem szabad. De sajnos az emberi természet inkább ilyen. És kisebbségben vannak a kitartó, szorgalmas, önmotivált arcok. Rossz mozdulat ellen ők sem védettek. De lényegesen kisebb eséllyel történik meg velük, mint azokkal, akik nem mozognak rendszeresen.
Megvan a Voltaren Dolo nevű kapszula? Legyorsulja a Cataflamot. Na, abból megettem egy olyan 50 szemet az időszak alatt. A cerkában csalánfutás szimpatikusabb extrém sportnak tűnik. Csak szólok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése