Akinek nem inge

Az elmúlt 22 év politikai mérlege: mocskolódás, vádaskodás, gyűlölködés, és mutyizás. Ez az örökségük. Akiknek az ország alakítására a legnagyobb hatása volt, mert új törvényeket alkothattak, új utakat, városokat építhettek, új, nagy horderejű döntéseket hozhattak, azok közül sokan könnyűnek találtattak. Tragikusan könnyűnek. Ahogy Pierre mondja a megáll az időben: Nem mindegy, milyen szinten vagánykodik az ember…

1990-ben 14 éves voltam. Azt mondták, szabadság lett. Amikor pár évvel később rájöttem, hogy anyámék, meg nagyanyámék számára mekkora kibaszást jelentett a korábbi 40 év, arra gondoltam, mindig lesz bennünk egy keserű érzés, hogy mi lehetett volna, ha. Nagyanyáméknak volt egy azt megelőző 10 évük, ami meg annyira rémes volt, hogy az azt követő 40 évse tudta felülmúlni. Nem sejtettem, hogy nekem is lesz saját sztorim a témában. Hallom a felhördülést, hogy nana kölyök, mi ez a szüleid és nagyszüleid történetéhez képest?! Értem én. De ez az enyém. A sajátom.

Hadd legyek annyira önző, hogy – épp a korábbi szörnyű időszakok tanulságait hordozva – azzal foglalkozzam, hogy nekem miért kell hasonlóan deprimáló és lankasztó sztorit nevelgetnem, amikor mindenünk megvolna ahhoz, hogy vidám, melós, de becsületes, felszabadult és jókedvű mesém legyen.

Tőlem is elloptak 22 évet, és még nincs vége. Nem akarom patetikusra venni a figurát, tényleg. Csak elfog néha az érzés, hogy ehelyett a kétségbeesett helyezkedés, meg alkalmazkodás, meg trükközés, meg okoskodás helyett egyszerű tervezéssel és annak szisztematikus végrehajtásával egy olyan nyugalmat sugárzó alapot tudtam volna ez alatt a 22 év alatt teremteni, amit széles körben látok Hegyeshalmon túl rengeteg helyen, rengeteg korombeli embernél. Látom a békét, látom a biztonságot adó hátteret, és főleg azt látom, hogy kiszámítható, valamilyen keretek között meghatározható, tervezhető jövő van előttük. Máshol vannak a minimumok.

Pedig kérem szépen, lássuk be, hogy az unalomig leírtuk, elmondtuk azokat a dolgokat itthon is, amik ingyen vannak első körben, másfelől semmit nem igényelnek némi odafigyelésen kívül. Kutyaszar felszedése, normálisan parkolás, szemét gyűjtése és nem eldobása, idősekre meg rászorulókra, állatokra odafigyelés.  Most komolyan, ez a szint?! Az a szint az otthonomban 2012-ben, hogy az együttélés minimális, ingyenes alapjai is szinte megoldhatatlan gondot okoznak.

Mert nincs közösség, együttműködés, és nincs kommunikáció. A munkáltatóval, a helyi civilekkel, a szomszédsággal. Nincsenek íratlan szabályok a politikai – gazdasági elit és a lakosság között. Persze sok kivétel és jó példa akad, de elenyésző a mennyiségük az egészhez képest. Mindenki szarik a másikra. Inkább szopókra és érinthetetlenekre van felosztva az ország. A csoportok tagjai változnak, de a tömeg inkább az első, a politikus inkább a másodikban él. És a rendszerváltás óta csak a rossz példa látható. Ami ragadós. Akit hülyére vesznek, az megtanulja, elsajátítja, ha nem is elsőre.

Az elmúlt 22 év politikai mérlege: mocskolódás, vádaskodás, gyűlölködés, és mutyizás. Ez az örökségük. Akiknek az ország alakítására a legnagyobb hatása volt, mert új törvényeket alkothattak, új utakat, városokat építhettek, új, nagy horderejű döntéseket hozhattak, azok közül sokan könnyűnek találtattak. Tragikusan könnyűnek. Ahogy Pierre mondja a megáll az időben: Nem mindegy, milyen szinten vagánykodik az ember…

Láttunk közülük néhányat megbukni és láttunk rengeteget, amelyik a nyilvánvaló lebukást következmények nélkül megúszta. Teljesen elfogadottá tették a szabályok áthágását és megkerülését, mert az emberek a választott képviselőiktől azt látták és hallották, hogy hát izé, furán épült meg az a főtér, vagy az a szökőkút, az a híd, a parkoló, érdekes módon kapott engedélyt ez vagy az, és így tovább. Haver cégek kapnak megbízásokat folyamatosan, mindkét oldalon, évtizedek óta. Mit mindkét, minden oldalon, mindenhol, folyamatosan. A politika és a főállású politikus a saját érdekeinek érvényesítésére törekedett és arra, hogy a másiknak szar legyen. Klasszik magyar virtus, örök világbajnokok vagyunk ebben, így persze ez a része remekül sikerült. Csak nem a politikai ellenfélnek lett szar, hanem a nyomorult választóknak.

Vége van, srácok. Használjátok ki a maradék időt. Nem forradalom lesz. Egyszerűen elfogy a pénz, a levegő körülöttetek, elfogy a motor, és elfogy a hatalom. Hogy kurva nagy számokról dönthettek, hogy tele vagytok olyan telefonszámokkal, akik akarnak valamit, akik a döntéseitekre várnak, akinek számítotok, mert valamilyen necces ügy, vagy bármi egyéb érdek igényli ezt. Vége annak,hogy minden rólatok szól. Vége, gyerekek.

Lehet csomagolni, lehet felkészülni arra, hogy titeket le fognak köpni az utcán. Ez nem az anarchista rádió, hanem a normális névtelen ember válasza rátok. A gőg, a hatalommánia, a haverok, csicskák és szürke eminenciások által kreált művi világotoknak vége. Még ezt sem tudjátok jól csinálni. Nincs mérték, nincs határ, nincs semmiféle kontroll. Isten-komplexus van. Azt hiszitek, hogy ilyen koncnak behajigált south park szökevény feketegyörgyök, meg kompletten agyalap gyöngyösimártonok majd elveszik a figyelmet, meg a reflektorok fényét a választási törvényről, a Simicska féle genya birodalomról, meg minden más disznóságról. Dehogyis.

Az emberek éppen ezért figyelnek titeket, és azt látják, hogy kapkodtok. Buta, gyermeteg hibákat vét mindegyikőtök, mindenhol, minden oldalon. Nagyzoltok, hangoskodtok, de féltek. Féltek attól, hogy értéktelen emberek lesztek, és féltek attól, hogy elillan ez a kis álom, amiben olyan férfiasnak érzitek magatokat, mert államférfiakról vizionáltok, pedig nulla, amit csináltok. És nem a mennyiség, hanem hogy ennyire bután, ennyire felelőtlenül, ennyire nagyképűen. 22 éve folyamatosan. Ebből elég. Erre lesz megoldás. Ennél jobb lesz. Egy képzettebb juhászkutya is faszábban elvezetné az országot.