A szokásaim

A napunk döbbenetesen túlnyomó része mozdulatsorok, néhány másodpercig, vagy pillanatig tartó apró cselekvések ismétlődéses sorozatából áll. Na ezt baszod odamondtam. Eddig sem érzékelted, hogy normális lennék, de legkésőbb ezzel a mondattal világos, nem? Szóval miért is van az, hogy ugyanazt ismételjük egyfolytában? A fogkrémet a fogkefére, a pulcsiba melyik karral előbb, a kocsiba beszállás, a rágyújtás cigire, a hajbatúrás-tekerés-húzás-mittomén, a kezünk buzizása, a tollat nyomogatás, a kávé-cukor-tej arány és sorrend, minden. Ahogy ülsz. Ahogy a lábadat tartod. Oké, nyilván lesz közte bazi sok olyan, ami úgy kényelmes, vagy úgy van értelme, nem hülye lettem, de a többi? Ez valahogy biztonságot ad, vagy az elménk ezeket a megszokásokat automatizálta bizonyos helyzetekre? Túlregálom? Elképzelhető...

Akkor is bizarrnak tűnik a felfedezés, nem mintha nem tudtam volna róla ugyebár korábban is. Csak valahogy a rácsodálkozás elmaradt, hogy bmeg minden reggel kis túlzással pontosan ugyanazokra a parketta elemekre lépek rá. Ez normális így vajon?! Úgy értem, az ágytól a kávésbögréig, a mikróig, az első reggeli pisilésig. És úgy feltűnt, hogy bakker darabra ugyanabban a sorrendben csinálok mindent, ugyanannyi idő alatt, ugyanazokkal a mozdulatokkal, eszközökkel és sorrendben végzem el mindezt. A következő gondolatom meg az volt, hogy volt már itt olyan posztom, ami számomra konkrét megnyugtatásul szolgált, hogy nem vagyok egyedül bizonyos típusú tébolyokkal. Na ez is egy ilyen téma, gondoltam, felvetem, hogy ilyen másnak is van? Vagy ez kanapé, becsukott szem, milyen volt a mai napunk, Gábor, meg Rorschach?!

Fogalmam sincs. De amióta erre rámeredtem, azóta tudom, hogy a bal cipőmet veszem fel előbb, de általában előbb a jobbat veszem le. A kormányt háromféle mozdulat közül valamelyikkel fogom, a telefon csak a jobb nyakamhoz szorítva kényelmes, és a bal kezem van feljebb, amikor a hátamat törlöm és kétoldalt a törülközőt fogom. Inkább előbb, mint utóbb tudjam meg, ha ezzel foglalkozni kell. Érted.

Jobbkezes vagyok, de (vagy épp ezért?) a bal kezem mutatóujja van felül, amikor összekulcsolom a két kezem, és a bal csuklóm van felül, ha karba teszem a kezem. Az automatikus szokásokról sokat elárul egyébként, hogy ezt egyáltalán nem szükséges most utánam csinálnod, és mégis...5 másodperces időkorláton belül ugyanannyi ideig mosom a fogamat. Zenére zuhanyzom. A vajat lefelé vágom, nem a tetejét kapirgálom. A tányéron a hús van hozzám közelebb, nem a köret, akkor is, ha magamnak főzök, és nem étteremben rakják elém. A poharat mindig jobb kézzel emelem a számhoz. Csak két kézzel tudok úgy orrot fújni, hogy ne legyek könyékig taknyos. Vezetés közben is. Ahol nagyon hangosan hallgatom a zenét. És dobolok a kormányon. Dobverővel. Tizenkét éve. Ha egyedül vásárolok kaját, sokszor halkan énekelni szoktam közben. Oda kell figyelnem, hogy ne baszkuráljak folyton valamit, aminek képernyője van. A macskámhoz gügyögni szoktam, olykor a magam számára is riasztó tónusban. A tükröt ritkán használom 4 másodpercnél hosszabb ideig. Egy hajnyíróval borotválkozom. Mindig ugyanaz a márka a tusfürdőm, a fogkefém, a fogkrémem, a zsepim, a WC papírom. A jobb kezemen probléma nélkül vágom a körmöt ballal, a jobb lábamat viszont maximálisan képtelen vagyok bal kézzel megcsinálni. Ha a spicc nevű gyakorlatot végzem, azonnal begörcsöl a talpam. Ne aggódj, magamtól is érzem, hogy el kell magyarázni, vajon egy 195 centis, 37 éves férfi életében melyik is az a precízen leírható élethelyzet, amikor spiccelni kell. Szívesen mondanám, hogy néha összejövünk a trottyos seggűek klubjával és szexi bézs forrónadrágban meg szellőző mellszőrrel nyomunk egy dundibalettet hobbiból olykor, de valójában a gerinc/gyógytorna része a művelet.

Az ágy jobb oldalán alszom. A bal kezemmel nem tudok bánni a mosogatószivaccsal. Mindent amit keverni, pörgetni, csavarni vagy forgatni kell, automatikusan az óramutató járásával egyezően forgatok. A villanykörte és a csavar irányát 30 éve nem tudom megjegyezni, de a 16 évvel ezelőtti budapesti pizzafutárok akkori rendelési telefonszámai valamiért a mai napig a fejemben vannak. A hajamat mindig bal kézzel túrom és igazítom. A telefonba a mai napig eggyel magasabb hangon és eggyel hangosabban beszélek, mint normálisan, pedig a 'vonal' minősége sokat javult 1981 óta.

Mindig megörülök, ha levél van a ládámban, mert az a generáció vagyok, aki gyerekkorában csodálatos leveleket kapott postán. Pedig emlékeim szerint 1996 környékén kaptam utoljára jó, kézzel írt levelet, azóta csak számlák... És hülye módon a pillanat töredékéig még örülök...

Végezetül elmondanám, hogy járdákon, irodai folyosókon előszeretettel közlekedem az ideális íven, mert Forma 1 barom vagyok. Valljuk meg, jöjjön ki, ha már minden kijött.. :) 

Az a tintafolt pedig egy Pintér Attila szövetségi kapitányra hasonlító unikornist ábrázol, aki naplementekor éppen megszüli Yodát réges-rég egy távoli galaxisban...