Retro

Jól mondja a Tomi, ennél nem kell jobb zene. Ülök a kocsiban, és egy tökéletesen sikerült zenekari próba után gurulok a taknyos, szétázott levelek miatt csúszós városon keresztül, éjfélkor. Imádok vezetni, miközben a forgalom sokszor untat a végtelenségig. Ezért ilyenkor jár a fejem, nem mintha olyan sok üresjárat volna amúgy, de mégis, ilyenkor valahogy sűrűbb a massza. És persze pont jókor pont ott van ez a végtelenül egyszerű kis zene. Egy olyan produkció, aminek sokan próbálkoztak és próbálkoznak a kategóriájában, mégis ezen a szinten roppant ritka az oxigén. Itt nem sokan vannak. Leonard Cohen, Ray Charles, John Lennon. A mások között is nagyon más szekció. Úgy értem, sokan nem élnek azzal a tudattal, hogy Elvis feldogozta, amit írtam. Amúgy pont ezt a számot. A vicc meg az, hogy még Elvisre is igaz az örök tétel, hogy az eredeti a legjobb. Pedig ő aránylag menő arc volt.. 

40, néha 50 éves számok ezek. A modern hangszeres könnyűzene II. világháború utáni és azóta is legnagyobb zenei robbanásának kellős közepén írták őket. Szerzőit a legnagyobb hatású zenészekként tartja számon a többi zenész. Kivételesen intelligens szövegek, brutálisan tiszta, egyszerű, néhány hangszeres alapok, parádés vokál a nyurga gyerektől. Ennek a számnak a jelentőségéhez képest szinte mindegy, hogy a Rolling Stone szerint a világ legfontosabb 500 számának listáján a top 50-ben van...Csak hogy kontextusba helyezzük, amiről beszélünk.. :)

Bár hónapok óta mozgat, hogy lassan elkezdjek írni a zenéről, ez ma pont nem az a nap. Ma az a nap van, amikor megállapítottam, hogy már én vagyok a retro. Egy jóval 40 évesnél régebbi szám megy egy jóval 20 évesnél régebbi cédén. Mosolyognom kell, hogy lassan velem is ez lesz. Ez van. Hogy 20-25 éves sztorik, meg barátok, meg helyek, meg lassan kollégák. Mennyire tisztán megvan még az a sajnálkozó érzés is, amit az olyan csávók meg a történeteik iránt éreztem, akik az én 22 éves koromban mondogatták ezt. Arra gondoltam akkor, hogy oké, meg minden, de hát szegény öregem, veled aztán ki van baszva keményen, itt állsz 39/42/x évesen, hát persze, értem, kúl, nyilván... Rövidesen 38 leszek. Gondoltam is egy pillanatra, hogy a kurva anyját, de aztán úgy voltam vele, hogy jaaa, hogy akkor viszont ez volt az a nyugodt (és sokszor érthetetlen) magabiztosság, meg elnéző mosoly azok szemében néha, akikről én meg sajnálkozóan gondolkodtam. Ahha. Tehát ami 22 évesen visszavonhatatlanul drámának látszik, annak mégis megvan a rendszere, a fasza oldala, a saját kis világa.

Nyilván minden korosztálynak megvan a zenéje. Színei. Ruhái. Hajai. Hülyesége. Lázadása. Bulija. Dumája. Akár moroghatok is rajta feleslegesen, hogy közben itt van legalább 2-3 fiatal generáció, akinek nincs meg az, hogy gyere be, jöttek norvég teflonok. Baromi rondák. Moralizálhatunk rajta, hogy a Fülig Jimmy és sokszor maga Áts Feri sincs meg, ami meg katasztrófa, és sok morgásban lenne igazság is. De nem ítélkezem, mert majd kitermelik ők is maguk közül a jobbakat, akiknek viszont megvan, aminek meg kell. Sőt megvan egy csomó minden más is. Megvannak az új látásmódok, sok esetben a szűkítetlen fantázia. Hajlamos vagyok azt képviselni, hogy az ambíció látványos mennyiségű kölyökből hiányzik, mégis merem azt remélni, hogy majd valahogy mégis kibújnak közülük a tehetségesek. Ahogy mindig is. Adele 1988-ban született. (Gondoltam is egy pillanatra, hogy a kurva anyját...). És mit mondjak, közöttünk is éppenséggel sok a lusta fasz, vagy a tehetségtelen agyalágyult. Mint ahogy mindenhol, ha jól látom. Ezen a szélességi fokon meg mintha egyenesen castingolnák őket térségileg évente, de ahogy mondani szokták, bassza kutya, ettől mi még csináljuk a dolgunkat.

Csak innen nézve már más a big picture. Igen. Tízévente elveszítjük az ártatlanságunkat. Kár, hogy ennyi mindent meg kell élni. Zseniális, hogy ennyi mindent megélhet egy ember. Néha jó volna egy delete gomb néhány helyre. Máskor meg kétségbeesetten kutatunk egy emlék, egy arc, vagy egy dallam után. Mire ennyi idős leszel, már láttál kirúgást alkalmasint több oldalról is, láttál meggazdagodást és tönkremenést, aztán vagy a jó, vagy a szar oldalán voltál, ha benne voltál egyáltalán. Láttál temetést és esküvőt, valószínűleg valamilyen tragédia, trauma, sokk vagy hasonló már volt a közeledben. Egészségügyileg láttál szintén ezt-azt. Éreztél fizikai, lelki, és szellemi fáradtságot, kimerültséget, effektív fájdalmat. Éreztél remélhetőleg hatalmas, mindent elsöprő boldogságot is. Elértél néhányat az álmok közül. Másokat elfelejtettél útközben. Átmentél néhány dolgon. Vagy ötvenszer voltál életed legnagyobb bulijában. Egy halom dolog lepereg rólad, ami 10-15 éve súlyos probléma volt. Elképzelhető, hogy van olyan az életedben, amit el sem tudtál volna képzelni akár néhány éve. A létezését. A helyet. Vagy hogy ilyen van. Vagy hogy ilyenre is alkalmas vagy. Vagy akár meg tudod oldani. Ki tudod fizetni. Láthatod. Vagy ilyesmi. A súlya, a mennyisége a legjobb és a legrosszabb benne, attól függ, milyen állapotban vagy. Jókor a legjobb, rosszkor a legrosszabb. Gondoltam is egy pillanatra, hogy a kurva anyját...

Azt akarom mondani valójában, hogy bár a variációk száma végtelen, ahogy az amplitúdójuk is, egy fix. A melletted ülőnek is van 2 olyan sztorija, amitől lila lenne a szád. A problémák jellege, hullámzása, fojtó vagy könnyed mivolta valószínűleg megdöbbentően nagy számban azonos abban a környezetben, ahol élsz. Logikusan. Úgyhogy nem kell aggódni. Más is ugyanúgy van vele. Nyomni kell előre az egészet. Tetves egyesével. Tudom. Szerintem is. Akkor sincs jobb. Mert így ez viszont jobb lesz. És akkor odakanyarodunk, ami a lényege volna ennek a mai,  kissé hosszúra nyúlt expozénak - hogy rohadtul kurvára semmi baj sincs azzal, hogy retro volnék. Egészen csecse kis helye van ennek minden szempontból. Hol is hallottam, hogy az tényleg szar, amikor már automatikusan inkább magáznak, de ugyanakkor ez az a pont, ami után viszont jelentősen nagyobb arányban vesznek komolyan...

Remélem meglesz még ez az írás, amikor 57 éves leszek, hogy elolvassam újra, és eldönthessem, hogy vajon onnan nézve pont ugyanolyan bájos, romantikus, egyszerű és kedves-e minden 37 éves élet-halál kérdés, mint amilyennek most érzem és látom a 17 éves élet-halál kérdéseimet. Remélem az.