Mai 'Idegenszívű hazudozás a honfitársainkról' rovatunkban egy fiktív magyar családot mutatunk be egy érdekes helyzetben. Volna rá igény, hogy mögé tegyünk némi morális felhangot arról, hogy a viselkedéskultúrájuk mennyiben tükrözi a nagy magyar micsodát, de egyrészt ma annyira elvetemültek vagyunk, hogy erre szarunk, másrészt megelégedünk azzal, hogy szerintünk a nem fiktív olvasó majd felismeri az adott életképet a maga egyszerű szépségében, és értékeli azt szája íze szerint. Avagy nem.
Teljesen fiktív főhősünk Gyula, 44 éves sikeres építőipari vállalkozó, aki családjával a napfényes Kalifornia minden bizonnyal egyik legvonzóbb turistahelyszínének, a kellőképpen csodálatos Disneylandnek mértani közepén áll a derékszögben is kellemet adó napsugarak fényében. A majdnem eredeti Ray-Ban kiadja az arcéleket, a stílusra kényes gazda ízlését dicsérve az ujjatlan felsőruházati divatcikk színéhez is passzol, mi több, a kistérségben igen népszerű felesége, Amanda felújított keblein feszülő ún. toppal is hangulatos harmóniát teremt. Elképzelt családunkban egy kábé tizenhárom éves fiú, és egy valamelyest idősebb leánygyermek nevelkedik a kölcsönös tisztelet, megbecsülés, és szeretet jegyében. Hölgyeken papucs és igény szerint bokalánc, urakon könnyű nájki. Tinédzseren lázadópirszing, anya dekoltázsán delfin, csípőjén rózsa. Apán övtáska, a családban egyedül a kisfiú nem szedi a szemöldökét.
- Apaa, felülhetünk a Némós tengeralattjáróra?
- Maraggyámos' magadnak egy kicsit Kevin, jó? Most jöttél le a tojsztoris lövöldözős faszomságról, most csihadol. Cuki, nem iszunk egy sört végre? Leszáll a tököm ebben a melegben.
- Dehogynem. Kicsim, hozol nekünk két olyan kék sört? Valami Miller asszem.
- De anyaa, én nem akarok.
- Indítózzál hirtelen, kislányom, te tanulsz angolul, gyakoroljad. Ezt még én is el tudnám mondani, tú bír, aszt' csá. Vidd az öcsédet is, vegyetek fagyit is magatoknak.
Alig néhány lépés távolságra jutnak az ennivaló kis csemeték, amikor Gyula háta mögül a semmiből előkerül a Park egyik fotósa, hogy feltegye aznap hétszáztizenhatodszor a "Can I take a photo of you two? (készíthetek Önökről egy képet?)" kérdést. - Vat iz? A faszomat akar ez? indítja a párbeszédet a családfő, amire a rémült és elvékonyodottan selypegő 'Honnan tudjam Maci?' segítség érkezik a mindig felkészült Amandától. Nem tudhatják, hogy a fotós olyan felkészítő tréningen vett részt, hogy ezt a mondatot akkor is el tudná mondani, ha közben egy grizzly tépné le a fejét egy hurrikánban, így a kérdés bizony elhangzik ismét. Hozzá kell tenni, azt viszont a fotós felejti el, hogy a képzés távolról sem maga az élet, ugyebár? Évekkel később is önkéntelenül tépi foggal a körömágyát, ha eszébe jut az a gigantikus lapátkéz, ami hirtelen nyújtott mutatóujjal az orrától kettő centire áll meg, miközben egy öblös hang valami lefolyóból ismerős szaggal együtt röffenti az arcüregébe egy túlvilágian ismeretlen nyelven lassan, tagoltan, hogy mííí-aaa-picsááát-akaaarsz-tőőőlüüünk-geccíííí? Thank you Sir, hebegi, de a 239. oldalon található 'Good bye smile' felettébb gyatrán sikerül.
- Mmmm, nagyon szexi, amikor ideges vagy, Macíí..
- Najóvan, Amanda, te viszont ne basszál itt a tér közepén léccives. Ott jönnek a kölykök.
Ruganyos léptekkel indul tovább a család ezen a világ legboldogabb helyén. Fröcskölős lecsúszós, villogós ide-oda dőlős, 'totál dili' lézerfényes és olyan hullámvasút után, amit 'el se hinne a suttyója otthon, mi anya?' befordítja őket a korgó gyomor az egyik elhanyagolhatóan kicsi, mintegy 900 főt befogadni képes
étterembe. A kis Kevin éppenséggel határtalanul boldog, amiért meglepetésére a "nagy" kólát egy 4 literes vödörben kapja meg, a nővérében azonban láthatóan zavart kelt a fitness salátára rálocsolt másfél deci juharszirup. Apamaci cseppet sem hagyja magát megkavarni, ugyanis ő már látott emberes adagot a Taplónál a grillen, meg a faternál is a hátsó kertben. Talán az ingyen szószok tömeges elmarkolása vonhatta el a figyelmét, vagy a nagyszerű utódok váratlan gyűjtőszenvedélye a Goofy-s kéztörlők iránt. Nem tudni, hol csúszott meg a rendelés, de tény a tény, hogy a 'giant' kérdésre szükségtelen volt bólogatni. A három félkilós húsdarab, négy-hat deci ketchup és megrázó mennyiségű hagyma mellett egyetlen burgerben megköveteli a figyelmet. Felhörren a lelátón edzett torok ismét:
- Figyeld má mit ad a néger! Szenkjú baszod, ti normálisak vagytok?
- Sss, apa, azt értik! Iszonyú ciki!!!
- Egyrészt nekem ne sissegjél, kislányom, mert betakarlak fonákkal, értem? Másrészt mit ért az amcsi gyerek? Hogy baszod? Hülye vagy te?
- Nem azt apa, hanem a másikat. Hogy fekete tudod.
- A négert? Honnan a kurva anyámból értené? Tud magyarul?!
- Neem, azt a szót megértik, ne mondd már ki többet.
- Jóvammá. Fizessünk. Itt van szauzend dollár, oké bráder?
- Excuse me Sir?
- Ja nem. Hundert.
- Hándred, apa.
- Kuss, intézkedem.
- Szerintem már tök jól mondod angolul Macíí.
- Neked is kuss, Amanda. Egyetek gyorsan, mert még 14 percig olcsóbb a kínai leves, és a Mai Tai koktél. Azonkívül zárásig már csak 7 óra 43 perc van, addig mindenre fel kell ülnünk, amire csak bírunk. Úgy egyél Kevin kisfiam, hogy egy óra múlva felmegyünk az Indiana Jones-os hullámvasút kaland-miafaszomra, és ha kihányod az ebédet, vacsoráig éhezel. Anita, te meg fejezd be a fintorgást. Elhozlak Amerikába a kibaszott világ legjobb helyére, és egész nap puffogsz. Nem adom vissza a mobilodat, mert azt a rómingot apád nem fizeti ki mégeccer, akkor eladlak olaszba táncolni. Egyetek. Siessünk. Még egy csomó helyen kell kurvajól éreznünk magunkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése