Az öregek

Közhelyek tömege az agyamban, ha elolvasom ezt az egy szót. Öregek. Arcuk ráncaiban az egész világmindenség, elrohanunk mellettük, mert tiszta hülyék vagyunk, de dolgunkvanbazmeg. Lassúak, néha túl sokat szöszölnek, sokszor meg azt látom, hogy rideg módon rájuk mordulunk, mert vacakolnak valamivel, vagy nem értik. Nem beszélünk velük eleget, nem avatjuk már be őket ebbe-abba, rájuk legyintünk, vagy odafigyelünk kicsit. Vagy nagyon. Aggódunk, jövünk, segítünk. Ameddig jöhetünk.

Valahogy nem is tudok olyanra visszaemlékezni, hogy az öregek ne érdekeltek volna. Talán a tinédzserévek alatt kevésbé. Előtte meg utána eléggé foglalkoztatott ez a dolog. Amióta nagyobb lettem, nem hagyok ki egy alkalmat sem, hogy beszélgethessek velük. Néha engedélyt kérek, hogy kérdezhetek-e. Egyszerűen imádom a történeteiket. Talán azért, mert lenyűgöző 60-70 év távlatában hallani dolgokat. Olyan történeteket, amik mondjuk 49 éve zajlanak. Olyan barátságokat, amik 63 éve barátságok. Meg olyan példákat, jelzőket, hasonlatokat, érzeteket, olyan tanulságokat, amiktől nyelek egyet. Egy csodálatos öreg parasztember a tanyavilágból elmeséli, ahogy az apjával felvitték az almát szekéren Pestre. 75 évvel ezelőtt. Arról a tanyavilágról beszélek, ahol onnantól számít betegnek az ember, ha nem tud megenni egy tányér pörköltet, és nem tud végigdolgozni egy egész napot a földeken. Vitték az almát. Az út 70 kilométer. Ha nekem ma másfél óráig eltart, sziszegek a kormány mögött. Az öreg elmondja, hogy azalatt a két nap (!!) alatt, amíg pont felment a szekér Pestre, ő milyen finom gyümölcsöt szedett az út mellett. És megfigyelte az őszt. Lesütöttem a szemem. Az őszt. 

Egy másik megkért sok évvel ezelőtt, hogy vigyem le a Balatonra. Mondom, ha mesél, Sanyi bácsi, akkor szívesen. Ahhoz nincs elég messze a Balaton, öcskös. Aszonta nevetve. Ahhoz elég messze volt, hogy elmesélje (160 centis, zömök kis ember, akkor volt 80 fölött valamivel), hogy a Don-kanyar, az fiam, hát mit mondjak, egy elég nagy baromság volt. Amikor mentünk, egy jóval idősebb katona odajött, és azt mondta, hogy az alsó vászonnadrág két zsebébe rakjam be ezt a két marék szotyit. Mondom ez kajának kevés. Ez nem kaja. Ez azért kell, hogy ne fagyjon le a golyód. Elmesélte még az öreg, hogy a halottat látni csak az elején szar. Később rájössz, hogy ha meghalni látod, az az igazán szar. Megint később rájössz, hogy ha a melletted álló hal meg, az meg a legszarabb. Lesütöttem a szemem.

Egy harmadik öreg az mesélte, hogy az ő idejében más volt. Akkor úrinő kalap és kesztyű nélkül nem lépett ki az utcára. A fiúk elkísérték délután a kávéházba, szombaton pedig a táncmulatságba. Felkérték, és jól kellett tudni táncolni. A hazakísérés lehetősége erős üzenet volt arra, hogy a fiú udvarolhat - esetleg. Úgy értem, hogy esetleg, hogy azt ki kellett érdemelni. Nem volt harmadik randin lefekszem bárkivel, mondta ő. Ha megérkeztem egy étteremben az asztalhoz, a társaságban minden férfi felállt. Ha valaki három hónapon keresztül kitartóan udvarolt, tisztességes volt, és tetszett is, megcsókolhatott. És hidd el, nem hiányzott nekünk az égvilágon semmi. Megvolt mindenünk, amit csak egy rendes lány kívánhatott. Más idők jártak. Lesütöttem a szemem.

Egy negyedik öreg hajnali kettőkor állt velem szemben. Egy kuka tetejére tettem azt a négy kiló pogácsát, ami aznap megmaradt a strandbüfében. Mondtam neki, hogy ne faljon, mert rosszul lesz. Mondtam neki, hogy nem bír ennyit megenni, de ma éjszaka elcserélheti sorban a pogácsákat tiszta trikóra, fogkefére, ásványvízre, és adhat az összes barátjának is. Sőt, kérhet érte cigit. Elég nagy szemekkel nézett rám. Miért mondod ezt nekem? Miért segítesz? Mert nem kerül sem pénzembe, sem energiámba, sem időmbe, hogy hazafelé kirakjam a kukára a maradékot, és ne a szemétbe dobjam. Nem vagyok semmi különös, csak gondolkodom. Nekem is ad valaki enni, ha szarban vagyok. Jó gyerek vagy, mondja. Kérdezhetek egyet? Ma éjjel te bármit, kölyök, te bármit. Mi a legszarabb ebben az egészben? Ha csak egy valamit mondhatnál, mi lenne az? Hm. Jó kérdés, könnyű a válasz. Látod itt van ez a gyönyörű város. Hatalmas, és elképesztően szép házak vannak benne mindenhol. Én soha, egyetlen egy épületbe sem mehetek be. Ez a legszarabb. A többit megoldom. Lesütöttem a szemem.

Oda kell figyelni rájuk.