Végre találtam egy videót, ami megmagyarázza azoknak, akik nem értik, miért bálványozzuk ezt a kort, ezt a nőt, ezt a vibe-ot olyan sokan. Fura módon ebben a 45 percben mintha esszenciáját kapnánk mindennek. Jó és rossz részét is, látványos és érdekes oldalát is.
Olyan, mintha egy díszletből, egy megrendezett plasztik valóságból hirtelen ablak nyílna egy rég elfeledett világra, ahol a dolgok még igaziak, és kurvára egyszerűek voltak. Ahol egy csomó "apróság" másképpen volt, és ettől az egész olyan élő, olyan zseniális, hogy ha némítva néznéd, akkor is lenyűgözve. Így persze, hogy közben a nő úgy énekel, ahogy, így meg egy parallel universe.
Micsoda kor az, ahol a szupersztár sem robot, meg földöntúli érinthetetlen isten. Simán rágyújt aztán sétálgat a backstage-ben. Micsoda? A közönségen keresztül jön be a színpadra. Arra a színpadra, ahol szintén ülnek nézők. El tudod képzelni azt a néhány embert, akik most 70+os nyugdíjasok, és van egy olyan emlékük az életben, hogy a '68-as Aretha Franklin koncin a zongora MELLETT ültem a színpadon?! Az mondjuk nagyjából mennyire brutális mai szemmel? Figyeld a közönséget, ahogy megőrül. Figyeld, hogy milyen "security" rak rendet. Figyeld, hogy a csávó az első szám után elveszi a mikrofont a művésznőtől (!!), bemondja, hogy befejeztétek a dobálást, és simán megy tovább a koncert :)) Figyeld meg, hogy Aretha Franklin a 3-4. szám után közli, hogy na, most már (!) jó közönség vagytok :)) Az mekkora duma már?
Most azt hagyjuk, hogy mindeközben olyan hangulat van, hogy a karmester táncol a színpadon, a nő egyik legendát énekli a másik után. Most azt hagyjuk, hogy 45 évvel ezelőtt rögzített felvételen olyan tisztán stúdió minőségben énekel a csaj, hogy azonnal megérted, miért ő a tankönyv ebben a műfajban. Most azt hagyjuk, hogy a világ összes X-faktora az elmúlt 15 évben nem termelt ki talán egy olyat sem, aki itt az egyik névtelen vokalista.. :) Ja, és azt is hagyjuk, mindezt olyan helyszíni technikával, meg stábbal, hogy nem ám 400 hangmérnök modulálja/tisztítja/javítja real time a hamiska hangokat, meg millió dolláros teknika nyomatja a bugit mindenki helyett - itt bammeg takkra nyomta mindenki.
És sem az énekesnő nem fél, hogy élőben felfalják a színpadon az őrjöngő népek, sem nem kell vizesárkot tenni körbe, sem nincs terroristaveszély - hát ezért pótolhatatlan ez a kor. Mert akinek ekkor volt szabadság az életében (Hegyeshalom túloldalától kezdve) annak olyan szabadsága volt, hogy azt itt sem akkor, sem most elképzelni nem tudjuk. De hátborzongató látni, és érezni minden képkockán.
Lenyűgöző az egész kisfilm. Lenyűgöz, hogy minden manír nélkül, megdöbbentő tehetséggel micsoda hangulatú bulikat nyomtak ebben a korszakban. És bele se gondolok, hogy kik nyomatták éppen ekkor a szomszéd klubban... És senki se share-el, lájkol, twittel baszki, hanem ott van a jelenben és csak ott van, és megéli az utánozhatatlan pillanatot teljes valóságában, és kurvára semmi, de semmi mással nem foglalkozik. Na ez az, ami amúgy utánozhatatlanná is teszi az egészet. Meg persze a pici, csúnyácska zseni, aki a színpad közepén a legszebb, legelképesztőbb tanár evör.
A '68-as amsterdami koncert:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése