2017. február 16., csütörtök

BRÉKING: Üzenet Kedves Ferencnek



Kedves Kedves Ferenc,


fájdalommal vegyes megdöbbenéssel vettem tudomásul a sokkoló híreket, és bár személyesen nincs szerencsém ismerhetni Önt, nem állom meg, hogy üzenetemmel ne fejezzem ki mélységes együttérzésemet ezekben a kétségkívül embert próbáló órákban, napokban. 

Őszintén mondom, nehéz megszólalni, nehéz szavakba önteni azt az értetlenséggel, tanácstalansággal vegyes, csontig hatoló szomorúságot, amit érzek. Mi történt, hogy eshetett meg ez a dráma, Ferenc? Két ilyen nyílt szívű, őszinte ember, ilyen tiszta érzésekkel és igaz szándékkal - nem értem, alig vagyok képes elfogadni, amit olvasok, amit hallok. Egyszerre vagyok hálás Lindának, hogy sajtóközleményben értesített Bennünket, akik naponta várjuk (illetve csak vártuk, az úristenit, Ferenc, nem igaz?) a híreket Önökről, és vagyok dühös, amiért ilyen borzasztó hírekről kell tudomást szereznem. És akkor arról a kettősségről, a magam belső vívódásáról nem is szóltam, hogy ugye mindent mindig tudni akarok (akartam...:(:( ) magukról, miközben szerettem volna annyira tiszteletben tartani a csak kettejükre tartozó magánéleti szentséget és intimitást, ahogy azt tisztelték és kezelték Önök is.

Nem térek magamhoz. Igazságtalannak, elfogadhatatlannak tartom ezt az egészet. Lindának is hányadik és hányadik igaz szerelme, teljes odaadással, önfeláldozással járó, amolyan szíve-lelke kapcsolata volt ez, magának sem az első szerelme, ami teljes embert, teljes szívet, őszinte odaadást, ami két ember szellemi-érzelmi-lelki kapcsolódását jelenti, és mégis - itt áll két magányos, összetört lélek, és én magukkal zokogok, Ferenc. Én nem szégyellem, én gyászolom magukat, és magukkal a szív, a lélek, a kölcsönös tisztelet, az őszinte érzések, a feltétel nélküli totális szerelem tragédiáját gyászolom. Érthetetlen, ami történt.

És amit végképp nem értek, az az, hogy Ön, egy fiatal, csinos, elképesztően okos, a nőket tanítani valóan tisztelő kultúrember megint itt áll, és ahogy Zita és a többiek után is, kezdheti elölről a párkeresést. Én fel nem fogom, hogy valaki, aki férfi létére ennyire büszkén, bátran és nyilvánvalóan az életre szóló párkeresést tűzte ki zászlajára, hogy lehet ilyen peches, ilyen átokkal sújtott, ilyen érdemtelenül sokat szenvedő alanya a szerelemnek. Én annyira a szívemen viselem a sorsát, Ferenc, hogy én ma életemben először sajnálom, hogy heteroszexuális vagyok, mert isten látja lelkemet, én bizony felkeresném magát, hogy - ha érti - másik megvilágításból is nézzük meg az érzelmi életét, mert én már nem tudom, mit gondoljak. Hátha segítene, nem tudom, el vagyok keseredve, és a tehetetlenség, hogy nem tudok segíteni, szabályosan tönkretesz.

Kivagyok, Ferenc. Mást nem tehetek, mint hogy itt várom magát, és ha bármiben úgy érzi, a segítségére lehetek, afelől legyen egészen biztos, hogy sem rest nem leszek segíteni, sem megállni nem fogok, amíg újra boldognak nem látom.

Őszinte tisztelettel és együttérzéssel
üdvözli,

Frontember, aki össze van törve




2 megjegyzés: