2012. október 21., vasárnap

Játszóházak népe

Oszlatnám a romantikus rózsaszín felhőket azonnal. Egyrészt azért, hogy a full-kontakt baba-freak arcok még idejében el tudják hagyni az oldalt. Másrészt az összes többiek fel tudjanak készülni. Nem fogok fröcsögni, de leírom, hogy mit gondolok erről a Játszóházas jelenségről.

Szögezzük le, az a korrekt: egy játszóházban a saját gyerekemen kívül kis túlzással mindenkit utálok. Nem azért, mert anyám Freddy Krüger rajongó volt, bár az általam nagyra tartott Tarantino-Scorsese-Inárritu szentháromság nem a fejedre-barackot-nyomós énképet erősíti. Hanem azért, mert ez eleve halott szitu. Ha a gyerekem nem talál játszópajtást, akkor azért utálom a többi gyereket. Ha talál, akkor az vagy idióta lesz, vagy helyeske. De valamelyik szülője tuti oda fog jönni, és kiderül, hogy se közös témánk, se közös érdeklődésünk, ha meg van, akkor azt nem veled akarom megbeszélni, öreg. Se veled, drágám, aki vélhetően 4-5 éve egy gyerekközpontú kalitkában élsz, és ezért most rajtam akarod a szocális légüres teredet oxigénnel megtölteni, én meg már látom magam előtt az Airplane jelenetet, amikor meggyújtja magát a csávó, mert az öregasszony képtelen csihadni. Nem ismerkedni járok ide, nem akarom meghallgatni, hogy szerinted kire szavazzak, hol lehet olcsó gyerektrikót venni, vagy jó-e itt a gyerek-menü.

Ma volt alkalmam egy korlátlan 1900 ft-os jegy alkotta vésztjósló fekete felhő alól 3 órában áttekinteni a gyermek-, és szülő típusokat egy 4000 nm-es játszóházban. A végeredményt alapvetően kétféleképpen lehet megfogalmazni:

a/ szociálisan eltérő érdeklődésű, változatos helyzetű és intellektusú szülők és velük minden értelemben harmonizáló gyermekeik
b/ nebassz


Hangsúlyoznám, hogy gyerekbarát csávó vagyok, a baráti társaság akármelyik gyerekével akárhány órát eljátszom, sőt a közös grillezős-nyaralós napokat kifejezettem keresem én is. De ez az elkeseredett kényszerjókedv, ami a játszóházakat átlengi, a különféle szülő-, és gyerektípusokkal, ez riasztó, hallod. Először is ott vannak azok a nők, akik a szüléskor szűntek meg nők lenni. Mackónadrágban, zsíros hajjal, ápolatlanul, jellemzően döbbenetesen elhanyagolt testtel jönnek. Fókusz a gyereken, erre tették fel az életet, rajtuk ez remekül látszik. A gyereken valahogy nem. Teljes homály, kényszeredett vigyor anyukán. Évek óta nem aludt, nem dugott, nem volt egy önálló, épelméjű felnőtt gondolata. A következő étkezés, a következő kakálás, a következő feladat viszi előre a nyomorultat, valamiért a teljesített feladatokkal azonosítja a régen elveszített boldogságot. Jellemzően vagy egy cérnavékony papucsfaszival van, vagy egyedül van. Effektíve menekülőre fogom előlük. Túl sok pszichothrillert láttam, előttem van, ahogy valamelyiknek pont előttem fut tele a pohár, és belém harapnak, megtépik magukat, vagy kibújik belőlük egy alien.

Jön bioanyuka egy halom gyerekkel. Mindenkinek három szótagú, pozitív töltésű neve van. Anyuka saját sütésű magokból készült kekszet és búzafűlevet ad nekik, miközben a gyerekek magukban láthatóan eldöntik, hogy a tisztességüket pontosan egy pár műbeles virsliért fogják eladni az iskolai büfében, ha majd elérik a tíz éves álomkort, és anya fasisztoid nevelési elvei nem 24 órában kontrollálják az életüket. Anyának szőrös a karja, szexi bajusz méretű szemöldöke van, és az egész jelenetről az Anna-Peti-Gergő jut eszembe, ami szintén egy ilyen családról szól, és ami a gyerekek számára tanulságos, kedves, nagyon bájos, az a szülőknek egy komplexusgyártó rohadt hazugság, aminek hatására gyűlölni kezded a baumax-apukákat, meg a minden-este-4fogást-sütök anyukákat. Joggal teszed, ők se ilyenek. Azok a fajta emberek, akik egy kurva mászóka mellett is minden mondatukkal tudatosan formálják a gyermek viselkedéskultúráját ahelyett, hogy végre békén hagynák őket kicsit játszani, meg gyereknek lenni. Megélni a jót és a szart, a többi gyerek között megtalálni életszerű módon a helyes srácokat és a kurva nagy seggfejeket. (ja igen. Írjuk már le talán, hogy a 4-6 éves gyerekek között is van teljesen hülye elviselhetetlen fajta. Sajnálom. Tény.) Mindentől megóvott, szakkönyvek alapján szerveződött kis család - anyuka arcára precízen az van írva, hogy a drágámnak még szex közben is azon jár az esze, hogy szociálisan sérülne-e a gyermek, ha felébredve olyan hangokat hallana, mintha anya és apa bunyóznának, vagy anyának fájdalmai lennének, mert úgy nyög szegény... 

Van ugyebár egy csomó katatón és debil szülő, róluk kevesebb szót ejtenék, mert őket olyan elnézni egy játszóházban, mint amikor Keresztes Ildikó ad tanácsot, hogyan leszel komoly, sikeres zenész. Adja azt a kellemetlen 'mivan?!' érzést, tudod.. Ezek a szülők vagy üveges szemmel ülnek egy széken, egy bazinagy gumilabdán, vagy fekszenek egy babzsákon, és látod rajtuk, hogy valójában azért feszengenek, mert nem nézhetik a sorozatukat, nem cigizhetnek folyton, nem basztathatják a garázsban a szelepszárszimmeringet, egyszóval a tökük tele van a gyerekükkel is, egymással is. A másik fajta debil még ennél is rosszabb, azokat igazából szívesen megütném egy dudoros bottal. 4 éveseknek gyártott triciklin tekernek körbe 2 órán keresztül, a másik debil apukával szétrúgják egymást a habszivacs-focival, ugrálóvárban ugrálnak, folyik a nyáluk, matt izzadtan vihognak feléd jövet, hogy ezállatvótbazmegdedurva. Nem a gyerekkel játszanak, félreértés ne essék. A saját gyerekkoruk hiányosságait pótolják, de én (meg a hatszáz gyerek) nem vagyok ennyire toleráns. Fájdalmasan ráncolom a szemem sarkát, erőfeszítést teszek, hogy ne látsszon rajtam a súlyos megvetés, amit táplálok.

Vannak tetkós kényszervállalkozók is, a kopaszok, persze, micsoda?! Vasárnap délután anyuval és gyerekkel felvonulunk. Nem is hangoskodunk, viszont úgy tudunk ötezrest pultra ejteni ballal, hogy Robert de Niro a Nagymenőkben 'kicsicsíra' ahhoz képest. A büfében aktívan alkalmazzuk a mindegy-mennyibe-kerül, a nyugodtan-add-a-drágábbat, és a Heni-te-mit-akarsz? szóösszetételeket. A gyerekeinket mindig Kevinnek, kisTibinek, és Tinának hívják. A nője mindenkinek szőke, van egy tű szúrva a szájukba-nyelvükbe-orrukba-anyjukba, kellemetlenül érinti őket a magassarkú hiánya a zoknis-térben, ezért lábujjhegyen mennek a műanyag krokodilba, és mindenkinek minden testrészéről kivillannak a zseniális tetoválások. Ribancrendszám anya derekán hátul, apa bickóján szögesdrót, vagy görög minta körbe, persze lapockák, vállak, vádlik. Non-figuratív, állatfejek, rózsák, szánalmas szellemi sivárság. Apukák mindig szélesre gyúrják magukat, és furcsán, szinte oldalsó középtartásban tudják csak tartani a karjukat, a hasuk viszont bazi nagy. Anya haspólóban, vagy egyéb cukiszexi topban érkezik a játszóba, mert hülyevagy?! Minden mondat öcsémmel kezdődik és geci+kérdőjelre végződik. Egy átlagos diskurzus bármilyen stand-upot megszégyenítően szórakoztató, mégsem röhöghetsz rajtuk, mert valamigondvanöreg? A legjobban azokat szeretem, akiknek csak a szájpadlásában nincs szilikon, ezért folyton tátott szájjal és csodálkozó szemekkel mennek a gyerek után, és minden körben odaszólnak a kényelmesen üldögélő-beszélgető pasijuknak, hogy Lacibazmeg, aztán mennek tovább. És mezítláb is tudják úgy rázni a csunyájukat egy játszóházban, mintha a milánói Fashion Week haute couture kifutóján mennének. Zseniális.


Ja és vannak még azok az anyukák is, akik egyedül jönnek a gyerekkel, és nem véletlenül teszik. Számukra egy csodálatos 3-az-egyben hely a játszóház, ahol egyszerre valamennyi fontos igényüket kielégíthetik. Gyerekek általában rendezettek, ameddig meg nem hallod, hogy beszélnek velük. Szűk nadrág, full smink, látványos fogyás szülés után, kivillanó vállak, mellek, combok, minden, amit akarsz. Évek óta szaros pelenkákban úszó apukák számára a vizuális manna, valójában a  maximális nyomor, de kifaszt érdekel, ezek a nők mindig ritka szórakoztatók. A 3 funkció tehát: A/ a gyerek takarodjon játszani, ne zavarogjon, ne jöjjön oda, ne legyen éhes, ne kelljen pisilni. Itt vagyunk, ide akartál jönni, nem? Na, akkor menjél léccives, hagyd anyát kicsit végre. Gyerek megriad, megy oszt csúszkál. Óránként ránéz anyjára, aztán kihasználja az időt, ameddig csak lehet B/ -Édesek, ahogy szaladgálnak, nem? Annyira el tudnak merülni. Tiéd hány éves? - gátlás, és gondolkodás nélkül. Anyuka nélküli faterokra simán, nyilvánvalóan és sima menetben rárepülés, nyenyergés, mesterkélten felkacagás, hajdobálás. Az első néhány alkalommal nem akartam elhinni, annyira parádés mozi. Frankó nyomulás, odabiccentéstől egészen odáig, hogy szerencsétlenkedő egyedül lévő apuka gyerekének felsegítése, közösen eljátszás, jajhozzádértem, miazma. Fokozhatatlan variációja, amikor apukához később megjön anyuka is, aki már a bejáratnál leveszi, hogy a férjére rárepült valami unatkozó kisminkelt kis ribanc. C/ megmutatjuk az ÖSSZES többi, szerintünk elhízott görény nőnek, hogy ÍGY kell kinézni szülés után, kisgyerekkel. Telibe sminkelünk, és széles mozdulatokkal ülünk le padra, pillarebegtetéssel nyugtázzuk, ha a lottyadt mutter vonalon valaki berág a férjére, mert az a seggünket bámulja, és élvezettel műsikoltunk a csúszdán, ahol terpeszben csúszunk le, és megpróbálunk a korábbi éjszakai élet megszokott helyszínei helyett egy nyomorult játszóházban elégtételt venni az összes nőn. Nyilván mi is gyűlöljük mindet, és ha rajtunk kívül van még muci-anyuka típus, vele azonnal összehaverkodunk, hogy együtt bámulja a sok köcsög a szexi-anyukákat, és osztozunk, ha nem lehet, akkor a két legtávolabbi sarkában duzzogunk a teremnek, és mindenki a saját gyerekein vezeti le azt a hatalmas stresszt, amit egy játszóházban a mell-segg-konkurencia csak okozni képes.

Egyszóval játszóházban lenni zsír élmény, ha kellő önmérséklettel tudod elfogadni, hogy hozzád hasonlóan szimpi arcok nem hogy kisebbségben vannak, de alig találkozol velük, hiszen attól szimpik, hogy nem jönnek oda beleugatni a vasárnap délutánodba. A zombik viszont ellepik a teljes terepet, nem tudod kikerülni őket. Jobb venni egy hatalmas levegőt, és arra koncentrálni, hogy a gyereked jól mulasson, végül is miattad még sose mentél játszóházba. Ha meg a gyereked ragyog a végén, te is le fogod tudni szarni az egészet... :) 

2 megjegyzés:

  1. Remek jellem(?)ábrázolások :D

    VálaszTörlés
  2. Átküldtem nejemnek. Ő:
    - Te, ezt *én* írtam?
    - Nem. Én...
    :-)

    VálaszTörlés