2018. március 20., kedd

Közhangulati jelentés Magyarországról, 2018 március



Választások előtt 3 héttel vagyunk, és ezzel mindent leírtam, ami egy drámai felvezetéshez szükséges, úgyhogy nem szaporítom az elejét feleslegesen, ugyanis ami a szemünk előtt zajlik, az olyan sűrű masszája a tébolynak, hogy azt nem kell felvezetni. A híreket, történéseket sem idő-, sem logikai sorrendbe nem rakom, mert az őrület jellemzője az irreális dolgok szaporodása, annak sem logikai, sem ésszerűségi sorrendje annak természetéből fakadóan nem is lehet. Nos, esetünkben sincs ez másképp, ahogy a nagyok mondják.

Napokkal vagyunk a március 15-i ünnepség után, amikor ugye az elnyomás ellen fellázadó hőseinket ünnepeltük, amelynek alkalmából a hét politikai erekciójának legszentebb pillanatában a miniszterelnök nyíltan és kendőzetlenül megfenyegette a vele nem szimpatizáló komplett magyar lakosságot egy, már teljes körű gondossággal kiépített elnyomó rendszer egyszemélyi vezetőjeként, fenntartójaként, kiagyalójaként és haszonélvezőjeként. Ez a magasztos pillanat tulajdonképpen, a maga oly gyönyörűen magyaros módján fel is tette a loncsos, ragacsos, meggyalázott koronáját erre a hétre, ami a híreket illeti, ami a közéletet illeti, mert az kérem átlényegült Magyarországon a totális káosszá.

A miniszterelnök-helyettes háziasított rénszarvasokra lövöldözik helikopteres luxi túrán Svédbe'. Néhány mém születik, 3 napos hír ez manapság mifelénk. Számonkérés, felelősség, lemondás, vagy legalább helytelenítés nyilván fel sem merül. A Modern Városok nevű 'fejlesztési program' irányítójáról, a miniszterről kiderült ezen a héten, hogy vagy a rendszerváltás utáni egyik legnagyobb értékű csalás/lopásával kapcsolatban merül fel az érintettsége, vagy egy nigériai típusú csaló kapcsán merül fel, hogy behálózták, átverték. Hivatalos okiratok kerültek elő. A kérdés csak az, hogy szándékosan volt benne, vagy hülye volt. Az nem kérdés, hogy ez miniszterként őt alkalmassá teszi-e feladata felelős ellátására, avagy rá lehet-e bízni  tízmilliárdos nagyságrendű költségvetést ilyen emberre, ahogy nem kérdés persze az sem, hogy lemond-e ettől. A kampányban még magyar mércével is elképesztő mennyiségű szabálytalanság, nyilvánvaló csalások, amik egyáltalán kiderülnek. Több ezer hamisított aláírás, a teljes ajánlási/aláírásgyűjtési szakasz egy szánalmas rossz vicc lett. Soha nem látott mennyiségű kamu párt és határon túli szavazó, soha nem látott mennyiségű "kampánypénz" és sosem látott üldözése mindenkinek. Teljes, egész  pályás letámadás. Nyílt fenyegetőzés, hazudozás minden elképzelhető fronton és szinten, meg van veszve tényleg a gépezet. "Ikonikus" szocialista arcok leigazolnak a Fideszhez rezzenéstelen arccal. Kaposvár polgármestere a saját családjáról, rokonairól, barátairól írt jelentéseket az előző parancsuralmi rendszerben, a III/II osztályon. Marad, jó ember.

A Békemenet, megismétlem, a BÉKEmenet résztvevőinek azt mondja szenvedéllyel a mikrofonba a Főnök, hogy: HARCOLJATOK! Nem is kéne mást mondani erről az országról, nem? Abban a menetben, amit a kommunizmus kitüntetett újságírói, meg a "vérükön-taknyukon-nyálukon" Bayer Béke Zsolt keltettek életre, hogy a szólásszabadság jegyében leüvöltsenek mindenkit, hogy megpróbáljanak félelmet kelteni, és kussoltatni, akit csak lehet. Rasszista, fröcsögő, gyűlölködő, harciaskodó, hangoskodó, követelőző felvonulás. A neve Békemenet.

Következő random hír, hogy Svédből haza akart költözni az őszintén rémült asszony Magyarba, mert akik hozzá hasonlóan migránsok, de olyan nagyon mások, azok fenyegetik az európai és magyar keresztény, békeszerető, demokratikus létformát, mert nem tartják be a törvényeket, meg saria, meg soros. Többit tudjuk, csajról kiderült, hogy a sztoriban ő az, aki nem tart be törvényeket, mert garázdaságtól csalásig asszem 14 pontban folyt eljárás ellene odakint. És hallod, a Habony & Tony Zrt. egy hét alatt rittyentett egy rémült magyar bácsit helyette. Én meghajolok, ez elszántság bazmeg, ezt meg akarták mutatni, itt nem volt idő holmi megsemmisítő hiteltelenségekkel, meg premier plan lebukásokkal foglalkozni, itt meló volt öregem, itt fordult a kamera, és azonnal belebotlott egy másik boldogtalan magyarba. Nem semmi.


Évek óta súlyos káoszban és őrületben van ez a szerencsétlen ország. Készültségben, békétlenségben, felpiszkálva és folyton idegesítve, totál feszülten áll eszetlenül sok ember. Sajnos eléggé hozzászokva ahhoz, hogy a politika belemászik az életükbe. De erre, ami itt, ebben a kampányban, ebben az országban zajlik, az egyrészt menthetetlen, és megmagyarázhatatlan, másrészt döbbenetes és elszomorító.

Nyíltan rasszista, nyíltan demokrácia-ellenes, nyíltan az ellenségekre építő, félelmetes, igazságtalan, iszonyú ízű kampány ez. Program, terv, koncepció, jövőkép nincsen. Meg se próbál senki úgy tenni már régen, mintha lenne. Régebben is a negatív kampány volt sikeres itthon, de hogy egy büdös szó el se hangozzék arról, hogy mik a tervek, az elég nyilvánvaló bizonyíték. Az a terv, hogy leszámolunk, elégtételt veszünk, az a terv, hogy külföldön belegázolunk mindenkibe nyugaton, és behajolunk mindenkinek keleten. Ez a terv. Gratulálok. Meg olyanokat nyilatkozunk, hogy a Kelet az új Nyugat, és a Nyugat halott, elöregedett, idióta és amúgy szánalmas is. Közben természetesen a család összes gyereke a halott nyugaton jár iskolába, a pénzt még inkább nyugaton tartjuk, az ország lakossága meg valamiért nem Murmanszkba, hanem Párizsba és  Londonba vándorol ki. Én értem, hogy a magyarok egy sokkoló része elhiszi és örömmel hallgatja, hogy Keletről jön az okosság, és a Nyugatnak vége, de egy idő után a kártyaasztalnál is szólnak, hogy elég lesz a hülyeségből.

3 héttel a választások előtt ott tartunk, hogy elég megnézni, hogy Lázár János a vásárhelyi mélytorok után milyen kommunikációs ámokfutásba kezdett. Milyen jellemző az egész rendszerre, hogy egy pali, aki mindig próbálta magát a habzó szájú többiekhez képest egy mérsékeltebb(nek látszó) arcnak mutatni, az látványosan hátat fordít egész addigi önmagának, mert az az új parancs / szankció / jóvátétel / vizsga, hogy túl kell fröcsögni még a többi programozott robotot is, akik különféle pályákon kiabálnak, meg hadonásznak a kezükkel, és ijesztgetik a lakosságot, meg fenyegetik, meg fogukat vicsorgatják.

A sor sajnos az abszurd hírekkel a végtelenségig folytatható lenne. Magyarország elszomorító módon elrugaszkodott a valóságtól. Itt emberek százezrei tényleg azt hiszik, hogy Soros György indul a választásokon. Vagy hogy az ENSZ beleavatkozik egy láthatatlanul kicsi kelet-közép európai ország teljesen érdektelen választási küzdelmeibe. Itt emberek komolyan hisznek abban, hogy a választásoknak az a tétje, hogy hónapokon belül turbános/burnuszos emberek fogják-e ellepni a falujukat, megenni a gyerekeiket, felhúzni az asszonyt, tőlük meg elvenni a kultúrájukat. Hogy ez utóbbi esetében mire gondolnak, isten bizony nem tudom. Hogy majd muszlimok megisszák előlük az összes kevertet reggel hatkor a Coop előtt, és nekik nem jut? Fogalmam sincs, és istibizi nem akarok bántani senkit, de a tudatlanság egy szinten már tragikus, és az is igaz, hogy ez nem annak függvénye, hogy falun vagy városban lakik az ember.

Ez az egész gondolkodás. Ez az egész hozzáállás. Ez az egész megrázóan szűk látókörű, megrázóan ostoba, megrázóan ellenséges alapállás, amit ilyen megrázóan könnyű volt újra előcsalni a magyarokból. Hogy emberek meggyőződéssel ordítozzanak arról, hogy a magyar nemzet egységének megőrzése érdekében a magyar nemzet (másik) felét gyűlölni, utálni, megvetni, elzavarni kellene. Hogy a béke érdekében azonnal háborúba kell menni. Hogy a jövőnket úgy kell megvédeni, hogy szétbasszuk a jelenünket. Hogy a kultúránkat és életformánkat úgy kell megvédeni egy láthatatlan ellenségtől, hogy szétbasszuk a kultúránkat és az életformánkat saját magunk. Hogy a családok egységét, a barátságokat, a nyugalmunkat úgy kell megvédeni, és megőrizni a betolakodóktól, hogy mi magunk nem állunk többé szóba egymással, anyázzuk, fröcsögjük, leokádjuk egymást, a gyerekeink nyugalmát úgy őrizzük meg, hogy békemenetre visszük őket ordítva zsidózni, az országunkat meg úgy kell megvédeni attól, hogy mások szétlopják, és tönkretegyék, hogy szétlopjuk és tönkretesszük mi magunk.

Vagy eszére tér ez az ország irtózatos gyorsasággal, vagy pillanatok alatt egy, még ennél is mélyebb szégyengödörben találja magát tök egyedül, legatyásodva, apróra széttörve, kiszolgáltatva és olyan iszonyatosan lemaradva, ahonnan évtizedekig tart majd a visszaút a kulturált modern országok közé.

Gratulálok, Magyarország,
gratulálok, magyarok!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése