2015. január 20., kedd

Hatalom, és amit egyik sem ért belőle



Reflexből az volna a helyes, hogy olyan ne ugasson hatalomról, akinek gőze sincsen arról. Pláne ilyen speciális hatalomról, és pláne anélkül, hogy tudható vagy sejthető volna, a kritikus saját maga hogyan viselkedne hasonló helyzetben. Tulajdonképpen meg is adnám, azaz el is fogadnám ezt a kritikai megjegyzést. Mégis azt kell mondanom, hogy maximum olyantól, aki mondjuk hatalmi pozícióban mutatott olyat, amire bólint amúgy az ember, hogy na jóvan, ez frankó vót. Vagy hogy ja jó öregem, ez jogos. Ilyenből pedig ebben az országban valahogy olyan gyötrelmesen kevés jut, mint józan ember a hatodik napon a hajógyárin. Úgy van-van, mutatóba, ki is tűnik azonnal a többi közül, szinte sajtóhír lesz rögtön, hogy némmá ott ül, aztán normális. Annyira durván, hogy az üzleti világban, a vállalatigazgatók között is adják-veszik, hírét viszik az ilyen embernek. Én még fiatal vagyok, 20 éve sincs, hogy dolgozom, de tudnék egy aránylag pontos listát adni azon menedzserekről, akiknek amolyan jó hírük van. Mármint jó vezető, korrekt ember, tisztelhető főnök, hatalmával bánni képes és méltóan bánni képes ember hírük van. Miért van ez, hogy ilyen kevesen vannak? Mármint a szokásos 'megrészegül-mind', meg 'eszét-veszti-mind', meg 'pénz-hatalom-pina' háromszög szintű elméleteken túl.

Miért van az, hogy még eredetileg többé-kevésbé gondolkodni képes emberek is csúnyán túl-, meg mellémennek, ha egyszer rajtuk kezd múlni a dolog? Tudom persze, hogy az alapoktól illik kezdeni. Egyfajta természetes intelligencia mindenképp megmérettetik ilyenkor, azaz buta ember nem lesz jó főnök,oké. Akiket meg nem szakmai alapon helyeznek oda, vagy neveznek ki, azok szinte értelemszerűen valami mással kezdenek foglalkozni, mint a munkaköri leírásban szereplő feladat, hiszen épp ahhoz speciel nem értenek. Magától értetődik a pénz felé történő mozgás, illetve a hatalmi pozíció további biztosítása iránt előbb befelé, majd kifelé is irányuló tevékenység. A vicces az, hogy még ezt is lehet(ne) kulturált, ne adj isten szabályos, ad absurdum törvényes keretek között csinálni. Látunk erre külföldön is, belföldön is nagyszerű példákat. Rájuk mondjuk azt, amit az öreg Kohn bácsi a reptéri kólaautomatára a harmadik bedobott és elnyelt százas után: Ügyes.

De ők is drámai kisebbség. Mármint amelyik legalább szabályosan csinálja. A skálán mozgó urak-hölgyek túlnyomó, és elkeserítő többsége alapvetően két (túlságosan ) nagy kategóriába sorolható: a súlytalanok, és az eszehagyottak. Velük sajnos borzasztó nehéz. Egyrészt sem a következetesség, sem a kiszámíthatóság, vagy bármiféle állandóság nem jellemző. Másrészt ugye kompenzál mindkettő, más okból, de non-stop. Ugrabugra, handabanda, kapkod ide-oda, hangulatingadozik, siet, elérhetetlen, indulatos sokszor. Részleges hatékonyság csökkenéstől a teljesen megbénult üzleti divíziókig terjed a spektrum. Másik oldalon meg stagnáló kistelepüléstől legázolt és kirabolt országig vezet a dicsőségtábla. És ezt megint színtől függetlenül mondom, ide megint 25 év valamennyi okostóniját (milyen kellemesen parázs új íze lett ennek a szónak, doncsuszink?), szóval valamennyi ámokfutóját ide értem. Büszkeségre egyik nagyszerű táborban, avagy zászló alatt sincs ok.

25 év alatt sikerült ebben a fene nagy szabadságban egy komplett generáció számára amortizálni, kiherélni, és megnyomorítani a következő 'lényegtelen' kifejezéseket, és mélységi tartalmukat: magyar, kokárda, demokrata, demokrácia, liberális, polgár, kisgazda, konzervatív, szocdem, szabadság, nemzet, egység, keresztény, zsidó, sajtó, vélemény, független, európa. Csak egy szuszra. Köszi szépen, amúgy. És akkor pénzről egy szót se szóltam. Meg nem emlegettem mélyveres vesszejét az jó nemes honi paripának, úgy-e, bátyámuram? Ezt a kis listát viszitek magatokkal a tudjátok hova. Ez a kis lista az életművetek. Tudjátok pontosan, kinek mindenkinek. Ezt köszöni, ezt kapja tőletek az utókor. Kedves rendszerváltó politikusok, kedves rendszerváltó értelmiség mindkét oldalon (mondanám, hogy egyik kutya, másik eb, de érzékletesebb volna ebben az esetben az, hogy egyik asztakurva, másik miapicsa). Ez a kis lista az örökségetek. Ti világpolitika maksa zoltánjai. A szemét vörösingesek se vették volna fel egyikőtöket sem. Nem hogy a Pál utca... Gerébek vagyok egytől-egyig...

A hatalom nem arra való, hogy bebizonyítsd azoknak, akik szerinted nem hittek benned eléggé, hogy tévedtek. Főleg nem akkor, ha az 'azok' te magad vagy. Nem érdekel a kishitűséged. Sem a komplexusaid. Sem a saját magaddal szemben fennálló nyomorlistád. Ha van ilyened, mert van majdnem mindegyiknek, akkor talán épp itt, a kinevezésed, a hatalommal felHATALMAzásod pillanatában kéne megérteni, hogy itt a lehetőséged. És elengedni a paráidat. Simán jól csinálni. Simán, csendesen mutatni meg, hogy mit ér az, ha sokan a jó célért indulnak egy irányba. Lenne rögtön olyan tekintélyed, hatalmad, olyan pillanataid, amiért érdemes lenne megöregedni, hogy elmesélhesd. Olyan pillanat, amit az alázat, a szerénység szül, olyan pillanat, amikor sikerül egy igazán jó dolgot igazán jól megcsinálni, és annak mindenki örül. El tudod képzelni, hogy nagyon sokunknak igaziból vannak ilyen pillanatai? Milyen életetek lehet, ha mind (és ha olvasnátok, akkor mind bizony) elhúzzátok a szátokat az előző mondatokra, mert ez nektek tényleg tündérmese? Milyen élet az, amelyik látszólag tele van hatalommal, ti meg mégis félelemben töltöttétek, töltitek az egészet? Milyen élet az, amelyikben folyamatosan ott van egy tükör, vagy egy hang a háttérben, ami kérlelhetetlenül elmondja, hogy most valakit tönkretettél, vagy meggyengítetted, vagy éppenséggel közvetve a halálát, bebörtönzését, stb okoztad. Vagy komplett lakossággal szemben állni, hogy elloptam gyerekek. El bazmeg.

A legtöbb ember szerint régen nincs már ilyen hangotok. Tükrötök. Régen nem érdekel benneteket semmiféle belső hang. De néha, nagyon kivételes pillanatokban bele lehet nézni egyik-másik szempárba, és ott bizony az húzódik meg a hatalom mögött, hogy de igenis van hang. Legalább egyszer lesz egy hang. Legkésőbb az utolsó ágyon. Ott biztosan lesz egy hang, amelyik elmondja őszintén, hogy milyen ember voltál. Ott kerül mérlegre a hatalom is. Meg a felelősség is. Meg minden.

Nem olyan nehéz ezt jól, vagy csak ennél sokkal jobban csinálni. Őszintén szólva azt gondolom, hogy ennyire arcpirítóan szarul nehezebb csinálni. De ezt majd ti kapjátok nyugdíjasként az utókortól. Mert én meg kérlelhetetlenül hiszek abban, hogy eljön az, amikor csak simán normális emberek gondolkodnak majd együtt, egy kulturált mozgásteret nyújtó pályán. És úgy is lesz minden a hatalomban, ami csak szem-szájnak, sőt. Úgy lesz csak igazán. Nagyon megérdemelt, és nagyon gyötrelmes lesz végignézni. Remélem.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése